Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
nincs: a vízimalmok távolsága miatt a szárazmalomba kellett járniuk. Otthon keretes kézimalmokat használtak az aprításra: néhány darab volt csak a faluban, a szomszédok, ismerősök egymáshoz jártak darálni. A jószágnak való darálás azonban csak az öntöttvas darálókkal terjedt el, majd az elektromos meghajtású apótokkal lett általános. 2. A kapásnövényekről A bodrogközi homokterületek, hátak hasznosításának rendkívül eredményes formája valósult meg a 17-18. századtól az újvilági kapásnövények elterjedésével. A korábban egyeduralkodó gabonához képest az új növények jelentősebb hasznot hoztak, igaz, művelésük csak a rendszeres trágyázással oldható meg eredményesen Kiemelt szerep jutott a burgonya termesztésének, ami a táj jelentős kiviteli cikke is volt. Kisgéresben a burgonya termesztése két ciklusban történt. A homokos részeken József-nap táján a korai krumplit, leginkább a rózsa fajtát vetették el. Általában elöcsíráztatták: ládákban vitték be a konyhába vagy fütött szobába, s az ágy alá tették az előzetesen lecsírázott vetőburgonyát. A nagyobbakat vetéskor kettévágták, úgy vetették el, de volt, aki eleve négybe vágta a burgonyát: a kihajtott negyedekből is kifejlődött a termés. (A hagyomány szerint ínséges időben még a vastagon lehámozott, csírás héj is a földbe került.) Nem sokkal a burgonya után, annak sorközeibe elvetették a kukoricát is: mikor a korai krumplit-június elején, közepén - felszedték, a kukorica is fejlődésnek indulhatott. A korai krumpli - a korai cseresznye mellett az első pénA hozta a géresi parasztgazdaságoknak, már június első felében. A második világháború előtt Sátoraljaújhelybe, még korábban Munkácsra, Ungvárra fuvarozták el, de eljöttek értre a kassai kupecek is. A háború után már jobban Nagygéresbe szállították a vasúthoz, ahonnan a felvásárlók vagonban vitték tovább a géresi korai krumplit. Egy-egy parasztgazdaság általában 2-3 vékás területen vetett burgonyát. Ennek egy része azonban kései ültetésű, főleg gülbaba és ella fajta volt. A javát saját fogyasztásra hagyták, a gyengébb minőségű részét a jószág kapta meg. A korai fajtát a termelők és jószágaik nem fogyasztották: csak vetőmagnak hagytak belőle, amit lehetett, mind eladták. Volt esztendő, hogy 20-30 szekér burgonya is megtermett a jelzett területen, a kései fajta tárolása olykor gondot jelentett. Vermet a géresiek nem használtak, a burgonyát a borpincékben tartották.18 A parasztüzemek egy részében nagy szerepet kapott a takarmányburgonya termesztése is: egy közelebbről meg nem határozható, ún. brigel fajtájú sárga krumplit termesztettek. Ezt a jószággal etették fel: a sertéstartás mellett igen sokat hasznosítottak belőle az ökör hizlalására is. A 18. század derekán már a kukorica is helyet kapott a nyomásokban, s termesztése - más vetett takarmányokkal együtt - az állattartás istállózóvá válása felé hatott. A régi fajták közül a géresiek a lófogúra emlékeznek, azon kívül csak tengerit említenek, annak fajtáit nemigen ismerték a hagyományos gazdál18 A bodrogközi burgonyatermesztéshez: Kántor Mihály 1960. 453—458. 177
