Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
gazdálkodást bemutató tanulmányok részei. Ezeket más szerzők, zömmel Boros László és Tamás Edit tanulmányában lelhetik fel az olvasók. Munkánk nagyobbrészt recens néprajzi gyűjtésen alapul, de lehetőség szerint figyelembe vettük a történeti előzményeket is, s az úrbérrendezés időszakától igyekszünk követni a gazdálkodás változásait. Lehetőségeink szerint követjük a változatlan és a változó tényezőket, amelyek együtt adják Kisgéres paraszti gazdálkodásának kereteit." A gyűjtőmunkát 1991-1998 között végeztük. Tanulmányunk egyszerre kíván megfelelni mindazoknak az elvárásoknak, amelyeket egy szaktudomány, az etnográfia támaszt egy táj és annak reprezentáns települése bemutatása során, s annak, amit a mai kisgéresiek, az előző generációk örökösei várhatnak az elődök tevékenységének, mindennapjainak megismerésétől. I. A határ és használata A géresiek határukat a közös gazdálkodás bevezetéséig két nyomásban művelték. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a struktúrán belül ne zajlott volna le számos változás a művelhető terület kiterjedésében, a fordulóföldek hasznosításában, főképpen a termelés eredményességében. A változások históriája a kisgéresiek generációinak napi paraszti munkájának, a természeti környezettel való alakító együttélésének az összegződése. A Mária Terézia-féle úrbérrendezést előkészítő paraszti bevallások fassiójában a település kárai között említik, hogy annak szántóföldjei csak két nyomásra oszlanak, a határ szűk, s keveset veteményezhetnek benne. ,Amit veteményezhetnek is pedig, olykor, midőn az árvizek özönei nagyobbak, némely részit szántómezejek(ne)k károsíttyák. Ellenben árvizek kívül is, csupán csak az esőkbül s havasokbul eredő vizek is, midőn téli havas, s tavaszi és nyári záporesős idők s esztendők uralkodnak, melyek leginkább károsabbak, annyira megfollyák, hogy oldal-félig is elboríttyák némely fölgyeiket, s veteményeket kiáztattyák...”1 A kultúrtáj kialakításának és megművelésének első számú természeti akadálya tehát a víz volt, s a géresi határ vízmentesítésének históriája túlnyúlik a Bodrogköz egészének vízrendezésén. A falu Királyhelmec felé eső végén, a pincékkel szemben még az 1930-40-es években is víz állt a csapadékos esztendőkben, a feltöltést lényegében a második világháború után fejezték be. (Adatközlőink szerint még halásztak is ebben a vízben a háború előtti években.) Kötetünkben Boros László összegzi a vízrendezés történetét,2 ezért a továbbiakban ennek csak néhány olyan összefüggésére utalunk, amit ő nem érint, s ami nem mellőzhető a földhasznosítás változásának megrajzolásánál. A már idézett investigatio szerint „a két mezőre egy summában 24, némelyek 16, némelyek pedig, akik circa harmad-részbeli telkeken ülnek, 8 posonyi mérőt " Ezúton köszönjük meg Hőgye István levéltár-igazgató szives segítségét. 1 Takács Péter-Udvarí István 1998. 31. 2 Vö. Mailáth József szerk. 1896. 168
