Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Csiki Tamás - Keményfi Róbert: A falu társadalmának és térszerkezetének néhány jellemzője a kapitalizmus korában (1848 - 1945)
A Kisgépeshez hasonló szalagtelkes vagy úti-, illetve utcásfalvak tipikus térszerkezeti fejlődési útja a nemzetségi utcák, zsákutcák kialakulása. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy a szaporodó család egy telken maradjon, és a főutcára merőleges első (fő)ház után a család tagjai sorban építkezzenek. Majd a hosszan elnyúló telken, a házakkal párhuzamosan és a főutcára merőlegesen kialakul az adott telken élő család nevét viselő keskeny utca. Ilyen helység például Várasfenes,48 Rákösd és Kászonfeltíz.49 Kisgéres azonban ezt az utat nem járhatta be: bár a faluban hét nagyobb (Bácskái (Batskai), Does (Dots, Docs), Eszenyi, Géresi, Illés, Kovács, Móricz),50 több családot magában foglaló nemzetség élt és él, a keresztutcás településszerkezeti átalakulás nem zajlott le a községben, mivel az 1869-es házszám szerinti összeírás azt tükrözi, hogy az egy nemzetséghez tartozó családok nem szorosan egy portán vagy a szomszédos telkeken telepedtek le.51 Ehelyett egy-egy portán a befogadott, a birtokos családtól idegen földnélküli (illetve töredékparcellával bíró), állattartásból élő (egy-két állattal) vagy a földeken napszámot vállaló zsellércsaládok telepedtek le. (Ez jelzi, hogy már a reformkorban, majd az 1850-es, 60-as években - a telekaprózódás következtében -jelentősen emelkedett a zsellérek, ezen belül a házatlan zsellérek: a subinquilinusok száma, akik a gazdagabb parasztoknál laktak, s akik majd a mezőgazdasági bérmunkások kategóriájába kerültek.)52 A falu emlékezete szerint ezek a famíliák olyan szegények voltak, hogy nem is lakó-, hanem gazdasági épületeket (ólakat, istállókat) alakítottak át „úgy-ahogy” lakhatóvá számukra, minimális lakbér fejében. A portákon akár hat-hét nagy lélekszámú család is összezsúfolódhatott, akik a saját erejükből nem tudtak javítani szociális helyzetükön. Ilyen tapasztalatok alapján ismerte fel a 20. század legelején a magyar földművelésügyi kormányzat, hogy az agrárnépesség növekvő arányának ellehetetlenülő lakó- és lakásviszonyain állami támogatással vagy központi kölcsönökkel, de feltétlenül javítani kellene. A segítő szándék első eredményei a századfordulón különböző földbirtokpolitikai törvények és rendeletek formájában öltöttek testet,53 amelyek kifejezték, hogy a „mezőgazdasági szociálpolitika egyik legfontosabb problémája az egészséges, szociális és etikai követelményeknek egyaránt megfelelő gazdasági munkás- és cselédlakások létesítése.”54 Az első világháború azonban e program országos megvalósításának végét jelentette, s új lendületet majd az 1920-as, az 1907. évihez hasonló: a szociális 48 Keményfi R.: Etno-kultúrgeográfiai vizsgálatok két magyar-román faluban. Debrecen, 1994. 29- 71. 49 Kés K.: Tájak, falvak, hagyományok. Bukarest, 1976. 242.; uö.: Erdély népi építészete. 8p., 1989. 192. E munkákban szereplő fenti két települést kötetében tipikus példaként idézi: Bárth J.: I. m 273., továbbá Szabó L.: A palócok társadalma. In: Palócok. I—IV. Szerk.: Bakó F. Eger, 1989. II. 237—416. 50 Az 1828-as összeírás családfőit Tamás Edit e kötetbeli írása közli: 5. s' Az 1869-es összeírásban csak két kisebb nemzetség térszerkezeti sora rajzolódik ki. Az Eszenyiek három egymás melletti portát birtokoltak, az Illés nemzetség hét párhuzamos telket. 52 A 18. századi előzményekre lásd Hőgye I. e kötetbeli írásának adatait: 5-6. 53 Az 1907. évi XLVI. te. a gazdaságimunkás-házak létesítésének állami támogatásáról szólt, majd vö. az 1920. évi XXXIX. te.-kel. 54 Malcomes B.: Magyar mezőgazdaság. I-II. Bp., 1942. 196. 107
