Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)
3. A kisalföldi szakrális kisemlékek feliratai
40 3. A kisalföldi szakrális kisemlékek feliratai kezdődnek, személyes, illetve családi dimenziói is lehetnek. Mindenkiben megvan ugyanis az a természetes igény, hogy valami maradandóbbat alkosson, hogy neve az eljövendő generációk számára is fennmaradjon. Általában ez az igény az utódok által (akik a „nevet továbbviszik”) valósul meg. Az út menti keresztek, képoszlopok, szobrok, mezei oltárok, kápolnák állíttatói, építtetői sok esetben viszont gyermektelen házaspárok voltak. Ez a tény pedig megengedi azt a feltételezést, hogy a család - saját utód hiányában - a családi név fennmaradását ebben a formában kívánta biztosítani. Számos példával lehetne bizonyítani a fenti állítást, most viszont legyen elég egy. A Kürthöz közeli Cigléd búcsújáró hely kegykápolnája előtt áll egy kálvária-feszület, amelyet egy gyermektelen házaspár állíttatott. Talapzatán a következő felirat olvasható: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Isten nagyobb dicsőségére állíttatta VÉGH ANDRÁS és neje szül. ÁRENDÁS GIZELLA az Úrnak 1939ik esztendejében Több mint elgondolkoztató, hogy a feliraton az állíttatok neve kiemelten, csupa nagybetűvel, verzállak nagyobb betűméretben van a kőbe vésve. Tehát, miközben Isten nagyobb dicsőségéről beszélnek, a maguk emlékét, nevét kívánják (ha tudat alatt is) az állíttatok kiemelni, s ezáltal az utókor számára is fenntartani. Hogy nem légből kapott, íróasztalnál kitalált teória ez, bizonyítja egyik köbölkúti adatközlőm spontán megjegyzése, aki a családi Szentháromság-kápolnával kapcsolatban jelentette ki, hogy az igencsak rossz állapotban lévő építmény tatarozását az egyik távolabbi családtag igazán magára vállalhatná: „pénze lenne rá, gyerekei nincsenek, legalább fennmaradna valami utána” - jegyezte meg. Hasonlóakat támaszt alá Csókás Ferenc kéziratos anyaga is, amely a komáromi Etnológiai Központ Néprajzi Adattárában (is) megtalálható. Ebből kiderül, hogy a bényi Szentháromság-szobrot állító „gazdag, családtalan házaspár”, Gábor Máté és Jankus Ilona, az egész vagyonukat „a bényi római katolikus templomra hagyták” (Csókás Ferenc: Bény község közterületén lévő keresztek, szobrok, szt. képek történetének leírása. Bény 1994. A-1539). Megjegyzendő, hogy ugyanennek a kéziratnak egy másik helyéből viszont kiderül, az említett házaspárnak mégiscsak volt egy Máté nevű fia, aki 1889-ben hunyt el és sírja a helyi temetőben található (vő. Csáky 2010, 21-22).. Itt viszont a felirat nem tükrözi vissza ezt a tényt, lényegében egy betűméretű az egész szöveg, noha megjegyzendő, hogy ebben a formában minden bizonnyal a 2007-es felújítás során került a talapzatra. Mindez természetesen nem azt jelenti automatikusan, hogy a kiindulópontul szolgáló garamdamásdi Szentháromság-szobrot is gyermektelen házaspár állíttatta, hanem csak azt, hogy ez akár így is történhetett (ennek pontos kiderítésére további lokális kutatásokra lenne szükség). Más oka is lehetett az önreprezentációra való törekvésnek. A gömöri Jabloncán egy feszület felirattáblája a következőképpen néz ki: 44. kép: Egy jabloncai feszület felirata. Maga az öntöttvas objektum a templomhoz vezető út mellett áll, tehát a település egy frekventált pontján. Állíttatásának okai különféleképpen értelmezhetőek: egyrészt minden bizonnyal valóban Isten dicsőségére, hálából emelték. Az állíttató szerencsésen átkelt az óceánon és épségben elérte álmai földjét, ahol munkát is talált, s mindezért hálával tartozik a Mindenhatónak. Másrészt nyilván szülőfalujában is szeretett volna jelet hagyni maga után, s amint azt anyagilag megengedhette magának, ezt a feszületet emeltette. A környékről egyébként a 19-20. század fordulóján jelentős méreteket öltött az Amerikába történő kivándorlás, aminek nyomát több szakrális kisemlék is őrzi. Hasonló példát a kisalföldi Szentháromság-szobrok köréből is be tudok mutatni. A vágai szobor talapzatán olvasható a következő szöveg:
