Horony Ákos - Orosz Örs - Szalay Zoltán: A hely nevei, a nyelv helyei. A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012 - Jelek a térben 4. (Somorja, 2012)
1939 - 1945: A Szlovák Állam idején
62 1939-1945: A Szlovák Állam idején Dobsina/Dobšiná/Dobschau, 1943 Kétnyelű, szlovák-német anyakönyvi kivonat Dvojjazyčný, slovensko-nemecký výpis z matriky Bilingual Slovak-German birth certificate Fiche d’état-civil bilingue (slovaque-allemand) nyeihez voltak igazítva. (1941-ben 143 209 német nemzetiségű lakos élt az országban.) S bár az alkotmány szövege nem tett különbséget a Szlovákia területén honos népcsoportok (németek, magyarok, ruszinok) között, és papíron a magyarok számára is biztosította a politikai és kulturális önszerveződés lehetőségét, valamint az anyaországgal való kapcsolatok ápolását, azzal, hogy az alkotmány 95. §-a mindezeknek a jogoknak a biztosítását a reciprocitástól tette függővé, kivételezett helyzetbe hozta a németeket. A kisebbségek nyelvi jogainak gyakorlását az alkotmány egy külön törvényben kívánta szabályozni, ám ennek elfogadására nem került sor; így elméletileg továbbra is érvényben maradtak az első köztársaságból örökölt nyelvi jogszabályok. A magyar kisebbség nyelvi jogainak érvényesítése előtt akadályt jelentett a magyar oktatási intézmények minimális száma (egyetlen gimnázium Pozsonyban és alig néhány elemi iskola), illetve hogy a magyar lakosság aránya egyetlen járásban sem érte el a 20%-ot. Szlovákia 2653 településéből csupán 24 volt magyar többségéi, illetve további 8-ban haladta meg a magyarok aránya a 20%-ot. A településekről csak ennyit tudunk, s mivel az 194l-es népszámlálás községsoros eredményei diely medzi jednotlivými národnosťami na území Slovenského štátu (Nemci, Madari, Rusíni) a na papieri zabezpečila aj pre občanov madarskej národnosti možnosti politickej a kultúrnej organizácie, ako aj možnosť rozvíjania kontaktov s Madarskom. Avšak tým, že všetky tieto možnosti boli v paragrafe 95 podmienené reciprocitou, nemecká menšina sa dostala do výhodného postavenia. Používanie jazyka národnostných menšín chcela vláda upraviť v samostatnom zákone, ale takýto zákon nikdy nebol prijatý. V konečnom dôsledku zostali v platnosti zákony zdedené z prvej Československej republiky. Prekážkou v presadzovaní jazykových práv bol pre madarskú menšinu nedostatok madarských vzdelávacích inštitúcií (jedno gymnázium v Bratislave a iba zopár základných škôl), ako aj to, že počet príslušníkov madarskej menšiny ani v jednom okrese nedosiahol hranicu 20%. Z 2653 obcí len 24 malo madarskú väčšinu, a v dalších 8-ich bol podiel Madarov vyšší ako 20%. To, že o ktoré obce konkrétne išlo nevieme, lebo sa príslušné údaje zo sčítania ľudu v roku 1941 stratili, preto ich len môžeme odhadnúť na základe údajov zo sčítaniu ľudu v roku 1930.
