L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)

3. A háborúk jelei a politikai események tükrében

kosítás keretében a tervezett hősi emlékművet, amelynek természetesen a főtéren kell állnia, az ország­zászlóval kell összekombinálni a tervező művésznek, mert az így nyert egységes mű impozánsabb lehet, mintha a hősi emlékmű és az országzászló külön állna” - számolt be a helyi lap a városi tanácskozás ülé­séről 1939. augusztusában.251 A terv azonban mégsem ebben a formában valósult meg, az országzászlót korábban, 1942 májusában,252 a háborús emlékművet pedig 1942 novemberében avatták fel.253 Amennyiben egy településen már állt első világháborús emlékmű, az országzászlók felavatási ünnep­ségét mindig összekötötték ennek megkoszorúzásával, mint például a mátyusföldi Vágfarkasdon is: Vágfarkasd közönsége nagy ünnepélyességgel avatta fel a napokban azt az országzászlót, amelyet a községből elszármazottak ajándékoztak a községnek. A megnyitó beszédet Kolecsányi Kálmán községi vezetőjegyző mondotta. Az Ereklyés Országzászló Nagybizottság kiküldöttje lelkes beszéd­del avatta fel a zászlót. Csiffáry László VI. oszt. növendék avatóverset szavalt. Az ünnepélyen meg­jelent és beszédet mondott Jaross Andor felvidéki miniszter is. Az országzászló felavatás azután a hősök szobrának megkoszorúzása következett, mely alkalommal Tyukos Gyula tanár és Jónás József százados mondott beszédet.25* Ugyanígy történt a közeli Deákiban is, ahol az országzászlót a visszacsatolás első évfordulóján avatták fel, s a rendezvényről szóló hírből megtudható, hogy külön emlékműve volt az első világháború refor­mátus és katolikus áldozatainak, s a településen a visszacsatolás első évfordulóján már állt az ország­zászló is. A tudósítás alapján képet kaphatunk a Horthy Miklós, valamint Jaross Andor belügyminisz­terhez kötődő személyi kultuszról is: A vágsellyei járás községeiben szép ünnepségek keretében tartották meg a felszabadulás első évfor­dulóját. Deáki községben f. hó 9-én délután a lakosság nagy felvonulással megkoszorúzta a refor­mátus s azután a katolikus hősök emlékművét és végül az Országzászlót, ahol Szabó Károly, az egye­sület Magyar Párt elnöke lelkes szavakkal ecsetelte a felszabadulás jelentőségét... Az ünnepség az országnagyító vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és vitéz Jaross Andor miniszter éltetésével fejeződött be.255 256 Fentebb szó volt már róla, hogy több településen, ahol még nem állt emlékműve az első világháború áldozatainak, az új országzászlós emlékmű talapzatára helyezték el az elesettek emléktábláját, ezáltal az új emlékjel egyszerre két funkciót is betöltött. A mátyusföldi Vágán a visszacsatolás évfordulóján lepleztek le egy ilyen emlékjelet nagyszámú közönség részvételével: A magyar—szlovák határ végleges megállapítása alkalmával felszabadult Vága község a napokban avatta fel országzászlóját, s a rajta elhelyezett hősi emléktáblát. Az avatáson a felvidéki magyarság sokezerfőnyi képviselője gyűlt egybe. Ott volt Jaross Vilmos főispán, báró Majthényi József alispán s az összes hatóságok kiküldöttei. A község vezetői mély megilletődéssel vették át a lobogókat, ame­lyeket a községből elszármazottak ajánlottak fel. Az avatáson előbb Hunyod János és dr. Szabó Károly főjegyző beszélt, majd dr. Cselényi Pál országgyűlési képviselő, az OENB társelnöke mon­dott avatóbeszédet. A frontharcosok nevében dr. Balogh Sándor központi kiküldött szólalt fel, majd a helybeliek képviselőinek beszédeivel az ünnepség véget ért.25b A vágai országzászlós emlékművet később az allegorikus Hungária címerpajzsot tartó hatalmas szob­rával egészítették ki. Azokon a településeken, ahol nem volt háborús emlékmű, az országzászlónál ren­dezték az elesettekhez kötődő ünnepségeket, megemlékezéseket. Ezt a gyakorlatot követték Léván is, ahol 1939-ben halottak napján az országzászlónál jöttek össze a város lakói, s amelynél ez alkalomból egy katafalkot is felállítottak: 251 Az országzászlót össze kell kapcsolni a hősök létesítendő emlékművével. Bars, 1939. augusztus 27., 3. p. 252 Levél Csaba királyfi táborába. A lévai országzászló emlékmű felavatása. Bars-Hont, 1942. május 31., 4. p. 253 Az igazság győzelmének évfordulója Léván. A monumentális hősi emlék felavatása. Bars-Hont, 1942. november 15., 1-2. p. 254 Érsekújvár és Vidéke, 1939. június 25., 6. p. 255 Lelkes felszabadulási ünnepségek a vágsellyei járásban. Érsekújvár és Vidéke, 1939. november 19., 3. p. 256 Országzászlóavatás. Érsekújvár és Vidéke, 1939. október 8., 5. p. 91

Next

/
Thumbnails
Contents