L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
Egy évvel ezelőtt néhány diák a hősök emléktáblája előtt énekelte először a Himnuszt. Szegényeket a cseh csendőrök verték haza, hanem az imádság hangjai szerte szálltak városunkban, reményt ébresztettek és tüzet gyújtottak. Magyar Hősök! Példátokból merítettünk erőt húsz éven át. Az özvegy letörölte könnyét, a fiú megnőtt - és magyar maradt. Húsz év alatt körülöttünk lebegett szellemetek. Mikor kezünk a csehszlovák hadseregben ökölbe szorult, mikor különös fények gyúltak a szemünkben, - Titeket láttunk Ti hívtatok! A 48-as szabadságharc után két évtizedes elnyomás következett. A nemzet költője arra biztatta kortársait: Fiaim! Csak énekeljetek! Nekünk nem volt virrasztónk, aranybetűs neveitekre néztünk, s megacélosodott magyar hitünk. Ma szabadok vagyunk. Termetünk kiegyenesedett, ott állunk valamennyien a nemzeti zászlónk mögött. Ennek a zászlónak egyik színét a Ti véretek festette pirosra. Szemünk tűzre lobban, kezünkben kétszeres az erő, mert velünk vagytok. Az első szabad ünnepen hálával és kegyelettel adózunk dicső emléketeknek. Ott voltak a honvédek utódai, a felnövő leventék, gimnáziumunk tanuló ifjúsága, hogy fogadalmat tegyen, - méltó lesz nevetekhez. Véletlen folytán senki sem tudott a délutáni ünnepségről, mégis ott volt mindenki. A szívek láthatatlan rezgései közvetítették. Oh! Mily boldogan énekeltük a magyar imádságot, s hallgattuk Lázár Ila szavait. Knóth László a szívünkből beszélt. Mikor felhangzott a Tavasz elmúlt szomorú dallama, könnyek csillogtak a szemünkben. A helyőrség parancsnokának szavai szívünkbe nyilainak], a levente egylet szónoka arcunkat lobbantotta lángra, a város bírájának szavai meghatottak, míg a gimnáziumi koszorút elhelyezője reménységgel töltötte meg a lelkünket. A pattogó ütemű díszmenet Nektek szólt, húsz év után a múlt ölelkezett a biztató jövővel. Nagyon jólesett, hogy a húsz év alatt megszokott magyar ünnep, az esti harangszó után se maradt el. A rozsnyói dalos egylet magyar lelkű karnagya összegyűjtötte fiait, hogy tudásuk legjavát tegyék oltárra. Szállt az ének, szállt az érzés, imaszárnyon szállt felétek. Egy éjszakára hívott a szavalat, - csak egy éjszakára. Az ünnepi beszéd, melyet Tömösközy László tolmácsolt, erős fogadássá változott. Hősök nélkül nincsen biztató jövő. Hősök nélkül nincs haza. Példátok tanított meg, ma már nem is vitázunk fölötte, - a hazát szeretni kell. Szeretni kell és úgy kell szeretni, ahogy Ti szerettétek. Halottak napja minden halotté. A rozsnyói hősök neve beleolvad a napi munka és az életsors halottainak neve közé. Az égen töméntelen a csillag, de közöttük is akad ragyogó. Magyar Hősök! Ti vagytok a legfényesebb csillagjaink. Ha lenéztek az égről erre a sokat szenvedett Hazára és szemetek belelát lelkünk mélyébe, ezen a napon halkan elsusogjátok, - a mi áldozatunk nem volt hiába. Megyünk utánatok, hozzátok hasonlók kívánunk maradni, mert a magyar történelem tanítása szerint ezer éven át a hősi vér, az áldozat tartotta meg nemzetünk és mi még élni akarunk, mi még élni fogunk! Áldozunk életet, vért, munkát és reményt, de a magyar üstököst nem hagyjuk elhomályosítani soha! (Rozsnyói Híradó 1939. november 5., 2) Őseink erénye, szebb jövőnk reménye! ...Egy évezrede keresztény hitünk és nemzeti érzésünk miatt a hősök nemzete vagyunk. Ezzel a tudattal kerestük fel az elmúlt vasárnap a rozsnyói hősök emléktábláját, hogy lerójuk kegyeletünket és meggyújtsuk a nemzeti érzésünk fáklyáját.- Eljöttünk hozzátok hősi halottak, rozsnyói bajtársak, hogy hálánk és kegyeletünk lerójuk. A világháború igazi és örök emlékű hősei vagytok, ti, akik bebizonyítottátok a jelen és jövő nemzedéknek, hogy szent hazánkért nemcsak harcoltatok, nemcsak véreztetek, hanem legdrágább kincseteket, életeteket is feláldoztátok! - mondotta helyőrségünk parancsnoka érces hangon, mikor elhelyezte a hősök síremléke előtt a magyar kir. honvédség koszorúját. Dr. Michailovits Árpád, városunk polgármestere szép, lendületes beszéd kíséretében helyezte el a város koszorúját. - Ti adtatok erőt a megszállás csapásainak elviseléséhez, - mondotta beszéde során, - ti erősítettétek bennünk a nemzeti érzést, ti kapcsoltátok egybe kezeinket, mikor gyengének bizonyultunk. A hadirokkantak, a tűzharcosok, a leventék és az önkéntes tűzoltók nevében helyeztek el még koszorúkat a hősök emléktábláján. Az ünnepséget kivonult honvéd és levente alakulatok díszmenete zárta le. Mikor láttuk feszes, kemény lépteiket, mikor szemükből elfogtuk szúrós nézésüket, az volt az érzésünk: nyugodtak lehetünk, mert akikre a jövőnk van bízva, azok hőseink nyomdokaiba lépnek. 373
