L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)

Melléklet

el. Közülük 42-ről érkezett gyászjelentés, 42 ember, 42 sors, akik hosszú évekig tartó vándorlás, harctüz után idegen földben nyugszanak.

Alig hallgatott el az I. világháború ágyúdöreje, a történelem gondoskodott arról, hogy az 1940- es év újabb világégést hozzon. Nem volt kevésbé kegyetlen a II. világháború sem. Megint érkeztek a behívók. A falu jaj szótól volt hangos, mikor a frontra induló katonákat búcsúztatták. Apáink közül a II. világháborúban 24 áldozta életét a harctéren.

Fájdalmas sebek ezek, melyek még ma is sajognak. Az apát, férjet, testvért pótolni nem lehet. Mi, az utókor fiai megtettük a tőlünk telhetőt, emlékükre megépítettük ezt az emlékművet.

Az avatóünnepséget a község közel 50 tagú kórusa nyitotta meg. Elhangzott Gyóni Géza: Csak egy éjszakára c. verse, majd Gasparik Kálmán polgármester felavatta az emlékművet, Nagy János szobrászművész alkotását. A réztáblára vésett 88 áldozat emlékére a helyi fiatalok 1-1 szál égő gyertyát helyeztek el.

A megértést, összefogást példázta az ökumenikus istentisztelet is, melyet Kovács Géza református lelkész és Farkas László római katolikus plébános tartott.

(Honti Lapok 1992/10, 3)

Vörösné Fehér Edith:

Hősök emléktáblája

Egy új emléktábla áll kistemplomunk falán Ráírva a sok név sűrűn, egymás után.

Azoknak a neve, akik nincsenek már A haza oltárán életüket adták.

Sok-sok özvegyasszony és sok árva gyermek Zokogva áll meg ez emléktábla mellett.

Átölelve egymást ránéznek egy névre Könnybelábadt szemmel tekintve az égre.

Tudják, hogy az Isten megpróbálta őket, nem perelnek, nem átkoznak - csak kérdően néznek...

Jönnek ide sokan, jönnek ide mások, egyik virágot hoz, másik imádságot. Mindegyiknek lelke tele fájdalommal gondolnak a véres világháborúra.

De nem csak itt nálunk, széles e világon falun, városokban síremlékek állnak Hirdetve az eszmét, ama legnagyobbat amiért ők hősi halált haltak.

Jeltelen sírokban porladnak hamvaik Csak Isten tudja, melyikök hol fekszik.

Én édes Istenem, de jó lenne egyszer Megállani e sírhalmok mellett.

Tudjuk lehetetlen - hisz nem jelzi semmi,

Aggódó szívünket e gondolat sebzi.

Atyánk arra kérünk, adj szívünkbe békét, áldott emlékezést, nékik meg pihenést.

Álld az özvegyeket, álld meg árváikat, Lelkűnknek nyújts békét, szívünknek meg vigaszt. Kérünk e szent helyen, áraszd kegyelmedet,

Adj szívünknek hitet, igaz szeretetet.

Legyen itt a földön szeretet az úrrá, megbocsátás bennünk, s égi világosság.

(In Vörös Béla írta és szerk.: Akikért nem szólt a harang [A II. világháború kamocsai áldozatainak emlékkönyve]. Kamocsa, 1992, 27)

340