L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)

Melléklet

és a hősök életpéldájára mutatva figyelmeztette őket az életbeni kötelességükre és a testi erőn belül a lélek tisztaságára. Figyelmeztette tanítványait az egymás megbecsülésére, az összefogásra, a katonai és lelki eré­nyek ápolására. “Istenen kívül csak önmagatokban bízzatok és legyetek mindig öntudatos magya­rok”, fejezte be nagyhatású beszédét vitéz Fábián Vilmos. Most Szokolay Imre VII. o. t. szavalta el dübörgő erővel Gyóni Géza: “Csak egy éjszakára hoz­zátok el őket!” című döbbenetes hangú költeményét, majd az énekkar elénekelte a Himnuszt. Az emléktábla alá Kovács Ödön VIII. o. t. A gimnáziumi ifjúság, Jurasko Pál a hadirokkantak, dr. Istók Barna pedig a tűzharcosok babérkoszorúját helyezte el. Majd a katonaság és az egyéb kivo­nult alakulatok, valamint a diákság tisztelegve vonult el az emlékmű előtt. A felemelő érzésekkel telt ünnepség után a közönség megtekintette a gimnázium előcsarnokának jobboldali falába beépített emléktáblát, melynek művészi kivitele mindenkit lenyűgözött. A fehér márványba vésett szöveget pompás, magyar stílusban és a katonai jelvényekkel ékesített zöldpat­inás ráma övezi. Alján gyönyörű bronzkoszorú, dr. Groó Béla ajándéka. Az emléktábla a következő felírást hordja: „Pro Patria! 1914.-1918. Hősi halált halt tanárunk és diáktársaink emlékének a rimaszombati gimnázium volt diákjainak szövetsége. ” A Rimaszombati Gimnázium Volt Diákjainak Szövetsége a város mély háláját érdemelte ki azáltal, hogy oltárt emelt a hősök emlékére. Úgy a Szövetség, mint a gimnázium igazgatósága fáradhatat­lan munkájával tette lehetővé, hogy a leleplezési ünnepség mindenki számára felejthetetlen marad­jon. Az eszme megvalósulása a Szövetség érdeme, az ünnepség megrendezése pedig a helyi bizott­ság dicséretét képezi. A legtöbb elismerés azonban a dr. Groó Bélát, a Szövetség önzetlen akaratú lelkes elnökét illeti, amely kifejezésre is jutott szombaton este. A Polgári-körben ekkor mintegy 120 terítékes estebéden gyűltek össze az öregdiákok, akiknek soraiban - mint vendégek - megjelentek dr. Soldos Béla főis­pán és dr. Horváth Árpás alispán is. A vacsorán dr. Mihalik Dezső, népszerű rimaszombati öregdi­ák a helyi bizottság nevében köszöntötte dr. Groó Bélát, aki az üdvözlésre megható szavakkal vála­szolt. A Rimaszombati Volt Diákok Szövetsége ez úton köszöni meg együttesne és egyenként mind­azoknak a szíves adományát, akik az emléktábla elkészítéséhez és a leleplezés költségeihez hozzá­járultak. {Gömör 1941. június 1., 2) Kormányzó urunk magas német kitüntetése Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója a keleti fronton lévő főhadiszálláson meglátogatta Hitler német vezért és kancellárt. A Führer ünnepélyes formában átnyújtotta a Kormányzó Úrnak, mint a magyar kir. honvédség legfőbb parancsnokának a német Vaskereszt Lovagkeresztjét. (Gömör 1941. szeptember 14., 3) Az ózdi tűzharcosok Rimaszombatban Az ózdi tűzharcosok 60 tagú csoportja ma, vasárnap délután fél 5 órakor Losoncról Rimaszombatba érkezik. A helybeli tűzharcos csoport vezetősége a Nemzeti Filmszínház előtt fogadja a két autóbu­szon, zászlóval és kürtössel érkező ózdi bajtársakat, akik megérkezésük után megkoszorúzzák a Hősök-temetőjében felállított emlékkeresztet. {Gömör 1941. szeptember 21., 4) Elmentek a harctérre a gömöri huszárok [Dr. Gabonás János rimaszombat helyettes polgármesterének 1941. október 5-én, Rimaszombatból induló harci alakult búcsúztató ünnepélyén elmondott beszédéből]: „Vitéz Százados úr, Kedves Bajtársak! 324

Next

/
Thumbnails
Contents