L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
csak a kardját hozta haza, ő maga holtan maradt a csatatéren, anélkül, hog örök nyugvóhelyéről tudomásunk volna. Nem teszek és nem tesz bizonyára egyikünk sem különbséget elveszett lagtársaink között. Mindnyájan ugyanazzal a fájdalommal gyászoljuk emléküket, egyforma kegyelettel zárjuk szívünkbe, de talán mégis szabad azt mondanom, hogy a legérzékenyebben az a gyászhírt érintette a Hajós- Egyesületet, amely a háború második évének tavaszán érkezett és Heim Nárcisz tagtársunknak hősi halálát jelentette. Heim Nárcisz várm. aljegyző, népf. főhadnagy 1915. jún. 2-án Przewloka mellett, Orosz-Lengyelországban esett el. Mint egy népfelkelőszázad parancsnoka nagy orosz erők kétségbeesett támadása ellen védelmezte hősiesen a reá bízott fontos helyet, melynek minden áron való megtartására a leghatározottabb parancsa volt. Bár százada minden oldalról ki volt téve az ellenség tüzének, a parancshoz híven teljesítette kötelességét az utolsó pillanatig. Egy oldalról jövő ellenséges golyó keresztül hatolt egész mellkasán és Heim Nárcisz holtan bukott le. Június hó 3-án délután 2 órakor temették el. A Przewlován levő Bukowski kastély parkjában egy nagy hársfa alatt ástak sírt az elesett hősnek. Majthényi dr. tábori lelkész beszentelte kihűlt tetemét, azután elföldelték. Öreg népfölkelői zokogva állták körül szeretett parancsnokuk friss sírhantjait. Pozsony vármegye tisztikarának egyik kiváló tagja volt, hivatalán kívül pedig Heim Nárcisz csak a sportnak élt: a Pozsonyi Hajós-Egyesület legjobb erőinek egyikét vesztette el benne, aki az egyesület életében fontos szerepet töltött be. Zechmeister Titusz tagtársunk másirányú elfoglaltsága következtében sokáig látta el az igazgatói teendőket, vezette az újonnan belépő tagoknak az evezésben való kiképzését, de egyáltalában klubbunkhoz és az evezés sportjához való csodálatos ragaszkodásával valóságos lelke volt éveken át a Pozsonyi Hajós Egyesületnek. Akár a harcmezőn, e hivatalában úgy itt, a mi körünkben is mintaképe volt a kötelességtudásnak, s eleste oly űrt hagyott egyesületünkben, amelyet méltán mondhatunk nemcsak fájdalmasnak, de szinte pótolhatatlannak is! Pozsonyvármege közönsége hazaszállíttatta hősi halottja földi maradványait s igazi hőst megillető gyászpompával helyezte örök nyugalomra a hazai rögben, amelyért életét feláldozta. 1915. szeptember 3-án eg szerény, de kedves modorú tagtársunkat, a rokonszenves Nitsch Károlyt követelte tőlünk áldozatul a háború. A 4. számú 10. kir. honvéd tábori ágús ezrednek volt a hadnaga és Mali Dorogosztaj mellett esett el. Holttestét a harctéren temették el, Podliscinben, mi pedig fájdalommal gondolunk fiatal tagtársunkra, akitől alig néhány évi tagság után örökre meg kellett válnunk. Meg kell emlékeznünk, habár nem sorolhatjuk még végleg ebbe a gászrovatba: Hörnes Ferencről, aki szintén égik legkedvesebb tagja volt annak a baráti körnek, amelyet a Hajós- Egesület tagjai alkotnak. Mint a 9. sz. cs. és kir. huszárezred hadapródja 1915 június hónapjában vonult a harctérre. Alig búcsúztunk még tőle, s máris azt a hírt kaptuk, hog eltűnt a harctéren. Minden reménységünket abba helyeztük, hog orosz fogságba jutott, de ma már több mint három esztendő mólt el azóta, s mennél jobban távolodunk eltűnésének időpontjáról, annál fájdalmasabban jelentkezik az a félelmünk, hog őt sem fogjuk többé viszontlátni, hog még eg valamennyiünk szeretetében élő barátunk elvesztését kell fájlalnunk. Kedves tagtársaim! Körülbelül két esztendeje annak, hog a Ligeti kávéházban egiitt voltunk és a Hajós-Egesület elnökét, a mi szeretett Samarjay Gyulánkat ünnepeltük abból az alkalomból, hog ő felsége királyi tanácsosa címmel tüntette őt ki. Ezen a kedves estén vetette fel Sóltz Aladár dr. tagtársunk azt a szép gondolatot, hog a Hajós-Egesületben örök emléket kell állítanunk azoknak, akik tagjaink közül a becsület mezején fejezték be életüket. A gondolat már benne volt valamennyiünk szívében, és amikor kifejezésre jutott, egesületünk vezetősége nyomban kezébe vette a dolgot és a mai közgűlés már a megalósulás állapotában találja a kegeletes eszmét. Az ige testet öltött s hog ez ily gorsan és ily valóban művészi alakban történhetett, azt egesületünk vezetőségén kívül, mely szeretettel és energiával munkálkodott a terv megalósításában, köszönhetjük elsősorban Pozsony városa eg kiváló szülöttjének, Rigele Alajosnak, az ihletett szobrásznak, aki a gondolatot formába öntötte és köszönhetjük a pozsonyi honvéd kerületi parancsnokság építészeti osztályának, amely a szép terv keresztülvitelében bennünket hathatósan támogatott. A lepel most le fog hullani a domborműről s a választmány részéről engem ért az a megtisztelő megbízás, hog ez alkalomból elesett tagjainkról megemlékezzem. Amit tudtam, elmondtam róluk, de nem fejezhetem be szavaimat annak megállapítása nélkül, hog ez az emléktábla, melyet most leleplezünk, csak külső kifejezése a mi hálás megemlékezésünknek. Nekünk, akik ismertük, akik sze272
