L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
A most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítése végett a képviselőház által már elfogadott törvényjavaslat egyik rendelkezése kötelezővé fogja tenni a városoknak s községeknek, hogy méltó emlékkel megörökítsék mindazon fiaik nevét, akik ebben a háborúban királyukért és hazájukért életüket áldozták. Már eddig is oly panaszok merültek fel, hogy’ a hősök nevét megörökítő emléktáblák előállítása céljából máris több magánvállalat létesült, amelyeknek ügynökei elárasztják az országot és különféle megtévesztésekkel, kiváltképpen a hatósági támogatásra való hivatkozással sokféle visszaélést követnek el. Ilyen vállalatoknak ügynökei azzal is vezetik félre a közönséget, hogy az ő általuk készített „Emléktábla” a budapesti kereskedelmi és iparkamaránál belajstromozva lévén, csak az ő vállalatuk van törvényesen védve, s hogy ekép a hősi halált halt egyének emlékének megörökítése csakis az általuk ajánlott emléktáblák útján van megengedve. Ez az eljárás szándékos tévedésbe ejtésnek minden ismérvét magán viseli, és minthogy a nagy’közönség anyagi megkárosításával is jár, a csalás bűncselekményét állapítja meg. Ezért a polgármester felkéri a város közönségét, hogy ily ügynökökkel tárgyalásokba egyáltalában nem bocsátkozzék, s ha fent említett esetek tudomására jutnak, azokat azonnal jelentsék be, hogy a bűnvádi eljárás folyamatba tétele végett szükséges lépések haladéktalanul megtehetők legyenek,30 A fentebb idézet újságcikkek is tanúsítják, hogy a kegyeleti kérdés nem csupán politikai, hanem üzleti kérdéssé is vált. A törvény által kötelezővé tett emlékjel-állítások célja már jóval túlmutatott a kegyelet puszta gyakorlásánál. Az óriási gondokkal küzdő, hadat viselő országban azonban a háború idején a rendelkezés ellenére a települések közterein mégsem került sor tömeges emlékmű állításokra. A lakosság súlyos anyagi helyzete és sok egyéb okból aránylag kevés ilyet állítottak, s zömüket elsősorban azokon a településeken, nagyobb városokban, ahol katonai létesítmények is voltak. Az emlékművek állítását a katonaság mellett elsősorban a tehetősebb, az elithez tartozó réteg támogatta és szorgalmazta - s ezeken legtöbbször saját emléküket is megörökítették valamilyen formában. A lakosság az elesett hozzátartozó emlékét igyekezett megörökíteni, s lehetőségekhez mérten inkább a településen eltemetett katonák temetői emlékjeleire, emlékműveire adakozott. A trencséni vár alatti sziklafalon 1916. október 4-én, I. Ferenc József nevenapján leplezték le Kara Mihály szobrászművész által tervezett Hunnia domborművet, amelyet a trencséni ezredben szolgáló kőfaragó honvédek készítettek el „Hőseink emlékére” felirattal. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a pozsonyi illetékes hivatal többször is felszólította a várost az emlékmű eltávolítására. Ennek ellenére a helyi vezetés még 1921-ben is szívósan védelmezte az emlékművet, s nem teljesítette a hivatal utasítását. Karol Štúr, a fordulat előtt a helyi szlovákság vezére, az eltávolítás egyik szorgalmazója a következőképpen érvelt: „mi a magyar-német hadsereg elesett katonáit sohasem fogjuk hősöknek tekinteni, hanem csupán az idegen hataloméhség kiszolgáltatott áldozatainak.” A képviselőtestület még akkor is leszavazta az eltávolítási javaslatot, amikor anyagi támogatást ígértek a városnak egy másik, „elfogadható” emlékmű felállítására. Végül a vármegye távolíttatta el, s helyébe a huszita Ján Jiskra domborművé került egy „1914-1918” évszámot tartalmazó emléktáblával. „A dombormű és a táblácska átvészelt minden újabb fordulatot, talán annak köszönhetően, hogy amiként a pozsonyiak Miksában Roland lovagot látják, a trencséniek és a városba látogatók nagyobb részt meg vannak győződve arról, hogy a dombormű Csák Mátét ábrázolja. ” (Lipták 2000, 266)31 A Mellékletben közlöm a dombormű leleplezéséről szóló hírt, az ott elhangzott beszédeket, illetve annak az emlékiratnak a szövegét is, amelyet a felavatás alkalmával a trencséni vár alatti sziklafalon helyeztek el. Elgondolkodtató, hogy az egyébként alapos és bizonyos szempontból fontos kordokumentumban éppen a háborúban elesett trencséni katonák nevét nem örökítették meg, holott amint a kezdeményezők maguk is megfogalmazták, az emlékmű és a dokumentum is „hivatva van az idők múltával is tanúságot tenni a mi hőseinkről.”32 Az elesett katonák neve az emlékmű mellé sem került fel. Úgy látszik, ilyen „apróságokra” már nem terjedt lei az egyébként nagyon körültekintő, minden részletre 30 Hősök emléke. Besztercebányai Hírlap 1917. április 29., 4. p. 31 Ľubomír Lipták, szlovák történész trencséni születésű, s az idézett tanulmányában is megemlíti: „Ennek a szürreális kombinációnak a jelentése, mely alatt tíz éven keresztül iskolába jártam, mindeddig rejtve maradt előttem, lehet hogy ez is közrejátszott abban, hogy történész lettem.” (Lipták 2000, 266) 32 Az új műemlék. Vágvölgyi Lap 1916. október 1-2. p. 24