L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
9. Összefoglalás
mi igazságtalanságok hangsúlyozása, elsősorban a magyarok kitelepítése és a Beneš-dekrétumok, s néhány éve az igazságtalan trianoni döntés is egyre gyakrabban kerül szóba. Az európai uniós csatlakozás ténye - negatív és pozitív értelemben egyaránt - ugyancsak megjelenik. A nemzeti hagyományokhoz, a kereszténységhez való ragaszkodás hangsúlyozását, a „múlt nélkül nincs jelen” szófordulatot ma már szinte alig nélkülözik a magyar politikusok ünnepi beszédei. Abban az esetben, ha a felavatott új emlékműre felkerült a zsidó mártírok neve is, őket, illetve a holokauszt tényét is megemlítik a szónokok. A holokauszt emlékműveinél rendezett ünnepségek ideológiai tartalma eltér a fentiektől, a halottakra való emlékezésen túl a vészkorszak üldöztetései, s a napjainkban egyre erősödő antiszemitizmus (az utóbbi években az Izrael-ellenesség) és a náci eszmék új jáéledése képezik a beszédek vezérfonalát. A felszabadulási és a fasizmus áldozatainak emlékműveinél elmondott beszédekben elsősorban a náci Németország fölött aratott győzelmet emelik ki. Általában valamennyi, háborúhoz kötődő emlékjelnél elhangzott beszéd kitért a balkáni háborúra, de arra is van példa, hogy megemlítik a világ különböző pontjain éppen zajló háborúkat is. A rendszerváltás óta eltelt időszakról tehát elmondható, hogy a magyarlakta vidékeken a világháborús emlékművekhez kapcsolódó ünnepségeken, megemlékezéseken elhangzott beszédek ideológiai üzenete nem tekinthető egységesnek, a fentebb már említett okok miatt, és részben visszatükrözik a politikai nézetek sokszínűségét is. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy nagyjából egy évtizede egyre nagyobb szerepet játszanak ezek az emlékművek a települések társadalmi és politikai életében, más rendezvények alkalmával is megkoszorúzzák ezeket, s egyre gyakoribbak a tábori misét idéző szabadtéri istentiszteletek is. A szlovákiai magyar politikai és társadalmi közszereplők szinte sosem hiányoznak ezekről a rendezvényekről, s (ha már ott vannak) beszédet is mondanak. A hazai és magyarországi szélsőjobb részéről ugyancsak megnőtt az érdeklődés a világháborús emlékművek iránt. Úgy tűnik, hogy az elesett magyar katonák emlékjelei bizonyos értelemben egyre inkább nemzeti szimbólummá válnak. Egyfajta idealizált, mitizált múltat testesítenek meg, s lényegében a mitizált hősi múltról konstruált nézeteket ezek által a világháborús emlékművek által kívánják igazolni és megerősíteni. Végigtekintve egy-egy emlékjel történetét, részben megismerhetjük a huszadik század történelmét is, valamint a hozzájuk kapcsolódó ünnepségekről szóló tudósítások segítségével azokat a személyeket - politikusokat, lelkészeket, pedagógusokat egyaránt -, akik valamilyen szerepet játszottak egy-egy település, illetve régió politikai, társadalmi és kulturális, s nem utolsó sorban katonai életében. Az emlékjelek avatásán, illetve a hozzájuk főződő különböző ünnepségeken elmondott beszédek visszatükrözik azt a hivatalos politikai gondolkodást, amit az adott korban a kutatott terület lakosaitól is elvártak. Ellenben szinte semmit sem árulnak el arról, vajon hogyan vélekedett a lakosság arról, hogy a háborúban elesettek emlékét a politika saját céljaira kisajátította, sőt az ő nevükben közvetítette az uralkodó ideológiát a hallgatóság, a nyilvánosság felé. Arról sem árulnak el semmit a beszámolók, hogy a háborúban elesettek hozzátartozói: a szülők, az özvegyek és az árvák, valamint a hadirokkantak számára mit jelentettek ezek az emlékjelek, hogyan értékelték az ünnepségeken elhangzott beszédeket, esetleg mi volt a véleményük arról a gyakorlatról, hogy a forgatókönyv szerint - ritka kivétellel - éppen ők, a legérintettebbek helyezték el utolsóként koszorúikat vagy virágaikat az emlékműnél? A korabeli tudósításokban csupán egy-két halvány utalást találunk erre vonatkozóan. A rendezvények forgatókönyvei és az egyes beszédek sokkal többet árulnak el viszont a múlt politikai felhasználásáról. Ezzel, úgy érzem, a további kutatások lehetséges irányait is kijelöltem... 244
