L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
9. Összefoglalás
9. Összefoglalás A kötet a mai Szlovákia magyarlakta tájain található a két világháborúhoz kötődő emlékjelek néprajzi szempontú bemutatását tűzte ki célul az impériumváltások és a rendszerváltás tükrében, elsősorban (de nem kizárólag!) a korabeli sajtóhírek alapján. A kutatott terület az első világháború idején az Osztrák- Magyar Monarchia része volt, majd a világháborút követően Csehszlovákiához került. 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz, majd 1945 után ismét Csehszlovákia része lett. Bár 1993-ban létrejött az önálló Szlovákia, azonban ez a tény az emlékjelekkel kapcsolatos jelenségekre nem gyakorolt hatást. Ilyen szempontból jóval fontosabb és meghatározóbb volt az 1989-es rendszerváltozás, ami bizonyos ideológiai kötöttségektől megszabadította a térséget (miközben persze újabbaknak nyitott teret). A korabeli sajtó híradásainak köszönhetően részletesen rekonstruálhatjuk, hogy a kutatott területen, a majdnem 100 éves indőintervallumban milyen emlékjeleket állítottak a két világégés, s az ahhoz kötődő események áldozatainak az első világháború kitörése kezdetétől gyakorlatilag napjainkig. Egy-egy korszak emlékjel-állitási tendenciáin túl képet kaphatunk a hivatalos ideológiai/politikai irányvonalról, s arról, hogy a politika aktuális céljaira miképpen használta fel az áldozatok emlékét és emlékjeleit. A két világháború egykori és ma is meglévő jelei mind formai, mind pedig funkcionális szempontból számos csoportra és alcsoportra oszthatók. Már az első világháború kitörését követően megjelentek a háború áldozatainak magánkegyeletből szánt emlékjelek - elsősorban keresztek, feszületek -, amelyeket az elesettek hozzátartozói állítottak. A háború négy esztendeje alatt köztéri háborús emlékművek állítására főleg a nagyobb városokban került sor, s elsősorban ott, ahol katonai egység állomásozott és hadikórház is működött. Kizárólag ehhez az időszakhoz kötődik a királyszobrok és a királyábrázolások állítása háborús emlékjelként, valamint a nemzeti áldozatkészség szobrainak megjelenése. Ez utóbbiak fából készült, adománygyűjtés céljából emelt különféle plasztikai alkotások voltak, amelyekbe bizonyos összegért megvásárolt szögeket vagy pikkelyeket lehetett beszögelni. Az első világháborús emlékművek állítását ebben az időszakban használta ki a legszembetűnőbben a helyi társadalmi és politikai elit, valamint a hadsereg tisztjei saját emlékük megörökítésére. Néhány tudósítás alapján úgy tűnik, mintha csupán saját szórakoztatásukra állították volna ezeket. Sokkal inkább szólt a háborús propagandáról, az I. Ferenc József, ill. IV. Károly királyhoz kapcsolódó személyi kultuszról, illetve a romantikus hőskultusz terjesztéséről, mint az elesettek iránti kegyeletről, az ő nevük megörökítéséről. Az első Csehszlovák Köztársaság idején - az eddigi közhiedelemmel ellentétben, miszerint ebben az időszakban nem engedélyezték a háborús emlékjelek állítását624 - számos emlékjel állíttatott. Ebben a háborút követő időszakban a hadicélokra rekvirált templomi harangok pótlása mellett nagyon sok településen már az 1920-as években sor került emlékmű vagy emléktábla avatására. Adományokat gyűjtöttek az emlékművekre, s különféle rendezvényeket szerveztek a pénzalap gyarapítására. Az egyházközségek mellett a különféle társadalmi szervezetek, elsősorban a tűzoltók jártak az élen. Ebben az időszakban a hivatalos politika érthető okokból a magyarlakta területeken nem szorgalmazta a világháborús emlékművek állítását, azonban nem is tiltotta, viszont engedélyhez kötötte azt. Arra is volt példa, hogy az ünnepi szónokot utóbb felelősségre vonták az avatási ünnepségen elmondott beszéd miatt. Az emlékjelek a templomokban és a köztereken egyaránt megjelentek, s elsősorban a köztéren álló emlékmű felavatási ünnepségén egyre gyakrabban jelentek meg csehszlovákiai magyar politikusok. Ezek az alkalmak a harmincas években már fontos terepei voltak a politikai pártok propagandájának - elsősor-624 Ennek a tévhitnek a terjesztésében fontos szerepük volt az 1938 utáni emlékműavatások szónokainak, akik sok esetben alibista módon azzel - a csehszlovák hatalmi szervek állítólagos tiltásaival - próbálták igazolni korábbi tehetetlenségüket, az érdektelenség miatt kudarcba fulladt emlékmüállitási próbálkozásaikat. 241
