L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)

7. Az emélkművek alkotói, készítői

A minap megírtuk, hogy Finta Sándor egy hydraölő honvédet mintázott, s hogy ezt a művét háborús emlék gyanánt Pöstyénnek szánta a művész. Mint értesültünk, a nagy ihlettel alkotott mű csakugyan itt marad. Márványba faragva, impozáns obeliszken a katonai kórház bejárójánál lesz elhelyezve, mint örök hirdetője a világtörténelem legnagyszerűbb eseményének, csodás, legendás magyar győ­zelmeknek s annak a hazafias megértésnek, lelkesedésnek és áldozatkészségnek, mellyel Pöstyén a szent cél elérése érdekében elölj ártTM Egy augusztusi lapszámban már a felavatás konkrét időpontjáról is tájékoztatták az olvasókat: Mint azt már jelentettük, a katonai kincstár a háborúban hősi halált halt katonáknak emléket állít a katonai gyóg)>ház bejárójánál. Az emlékmű kivitelére Finta Sándor kapott megbízást. A már elfoga­dott terv szerint az emlékmű egy 375 cm magos gránitobeliszkből fog állani. Homlokzatán a már ismertetett hydraölő honvéd reliefével. Az emlékmű ünnepélyes leleplezését szeptember 8-ra terve­zik.TM A felavatási ünnepségről szóló beszámolóból többek közt az is kiderül, hogy Finta Sándor nevét is meg­örökítik az emlékművön: ... Vasárnap délelőtt tizenegy órakor leplezték le a katonai gyógyház parkjában felállított „Hősök emlékszobra”-t, Finta Sándor, a kitűnő művész mesteri alkotását. A szobor négy méter magos, ókeresztény stílusban tartott gránitobeliszk. Felső harmadában egy kápolnaszerű fülkébe mélyen beállítva, van a homokkőbe faragott dombormű, mely a vallásos nagy idők motívumaira emlékeztet. A szoboralak egy alföldi típusú honvédet ábrázol, aki szent dühvei döfi szuronyát a lábára tekergődző hydrába. Az obeliszk középső harmadában, karrarai márvány­táblán a következő felírás foglaltatik: „Emeltetett ezen emlékmű emlékéül a nagy világháborúnak, melyet az osztrák magyar monarchia minden nemzetei odaadó halálmegvetéssel küzdöttek végig. Felállítását Déry György cs. és k. őrnagy úr kezdeményezésére, Herbay Szilviusz cs. és k. ezredes parancsnoksága alatt, Pöstyén egész társadalmának, valamint az itt gyógyulást kereső tisztek és katonáknak hathatós támogatása tette lehetővé. Tervezte Finta Sándor szobrász, honvéd. Felállítva 1915. szeptember havában. ” Ugyanezt tartalmazza a táblába vésett német felirat. Ezután Herbay Szilviusz ezredes a rendezvény szervezője ünnepi avató beszédében többek közt kie­melte: „Az emlékmű felállításának eszméjét elődöm Déry György őrnagy, volt állomásparancsnok úr vetet­te föl és én a magam részéről szívesen állottam az idea szolgálatába, mely íme testet öltött, hála annak a szerencsés körülménynek, hogy a pöstyéni kisegítő kórház betegállományéiban olyan embe­rünk van - Finta Sándor, honvédgyalogos, aki nemcsak a becsület mezején tűnt ki katonai erényei­vel, hanem mint kiváló szobrász megalkotta ezen mesterművet. A szobrot Hämmerle építési vállalkozó úr, budapesti műhelyében öntötték. Hämmerle úr munificens módon eleve is kijelentette, hogy a munkát nem kívánja megfizettetni, ami ismét egy nemes ügy elő­mozdítását teszi lehetővé azt, hogy a háborúiban elesett pöstyéni és környékbeli hősök özvegyei és árváinak egy újabb, jelentékeny összeget tudunk biztosítani. Fogadja érte ezúton köszönetemet. ”m Ugyanebben a lapszámban közölték Finta Sándor levelét is, amelyben örömét és köszönetét fejezi ki, hogy elkészíthette ezt a háborús emlékjelet: Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Nagyon kérem, engedjen helyet becses lapjában köszönő szavaimnak. 588 589 590 588 A Hősök Emléke Pöstyénben. Pöstyéni Újság - Pöstyéner Zeitung, 1915. július 12., 2. p. 589 Hősök emléke a katonakórházakban. Pöstyéni Újság - Pöstyéner Zeitung, 1915. augusztus 9., 2. p. 590 A pöstyéni „Hősök emlékszobra”. Pöstyéni Újság - Pöstyéner Zeitung, 1915. október 4., 1-2. p. 223

Next

/
Thumbnails
Contents