L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)

1. Bevezetés

a munka kereteit, a Mellékletben viszonylag nagy mennyiségű dokumentumot adok közre. Egy-egy adott objektum, illetve az ahhoz kötődő jelenség részletesebb szemléltetése céljából fontosnak tartom több újságcikk teljes terjedelmében való közlését, illetve csak részbeni rövidítését. Ezek egymás melletti, illetve utáni közlésével - meggyőződésem szerint - komplexebb és plasztikusabb kép rajzolódhat ki előttünk egy-egy emlékjel történetéről és funkcióváltozásairól az impériumváltások során. Lényegében az újságcikkek mintegy helyettesítik a korabeli adatközlőt, az esemény szemtanúját, akinek szóbeli elmondása alapján kísérelhettem volna meg rekonstruálni a történéseket. Ezek „egybeolvasásával” az érdeklődő Olvasó akár egy saját kép kialakítását, „rekonstrukcióját” is megkísérelheti.4 5

Háborúk jeleinek azokat az emlékjeleket tekintem, amelyek valamilyen módon a két világégéshez kötődnek. Tehát ide sorolom a háborús emlékjel funkcióját betöltő valamennyi objektumot: emlékműveket, emléktáblákat, a szakrális kisemlékek kategóriájába sorolható emlékjeleket (kereszteket, feszületeket, szentek szobrait, haranglábakat, harangokat, kápolnákat stb.), kopjafákat/emlékoszlopokat, illetve a háború áldozatainak sírjeleit (katonákét és civilekét egyaránt), valamint a katona- és hadifogoly-temetőket is.

Az általam kutatott területet a Pozsonytól Szlovákia legkeletibb részéig végighúzódó hol vékonyodó, hol pedig szélesedő, elsősorban magyarok által lakott, körülbelül 500 kilométer hosszú határmenti sáv képezi. Az első világháború idején a mai Szlovákia területéről származó katonák a Monarchia különböző nációival együtt a magyar császári és királyi hadsereg kötelékében harcoltak. A vizsgált területen harci cselekményekre nem került sor, ezek csupán a mai Szlovákia északkeleti részén érintettek aránylag kisebb területet. A trianoni békeszerződés értelmében, a mai magyarlakta terület 1920-ban az első Csehszlovák Köztársaság részévé vált. A csehek és a szlovákok tehát egy önálló állam létrejöttének megpecsételését köszönhetik a békeszerződésnek, míg a magyarok egyik napról a másikra egy idegen országba kerültek anélkül, hogy lakóhelyet változtattak volna. A hivatalos állampolitika és a szlovák lakosság ezt a döntést egyfajta elégtételként élte meg az egykori magyarosítási politika következtében őket ért sérelmekért, ezzel szemben a magyarok számára egyfajta katasztrófával ért fel.

Az első bécsi döntés értelmében a területet 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz (vö. Simon 2010), tehát az innen származó katonák a Magyar Honvédség kötelékébe kerültek, amely a nemzetiségi összetétel szempontjából sokkal homogénebb volt. mint az egykori osztrák- magyar hadsereg, illetve a csehszlovák hadsereg, ahol a magyarok 1938-ig katonai szolgálatot teljesítettek. A mai Szlovákia többi részén létrejött a Tiso-féle fasiszta Szlovákia. Ebben az időszakban a kutatott terület zsidó polgárainak zöme is a szervezett emberirtás, a holokauszt áldozatává vált. A második világháború befejezése után nagyjából az 1920-ban meghúzott szlovák -magyar határ lett Csehszlovákia új déli államhatára, így több mint 600 000 magyar ismét egy idegen állam polgárává vált, ráadásul a kassai kormányprogram értelmében a Csehszlovákia területén élő németekkel egyetemben kollektiven háborús bűnösnek nyilvánították őket. A szlovák magyar lakosságcsere keretében Szlovákiából több mint 80 ezer magyart telepítettek át, többen önként távoztak Magyarországra, egy részüket pedig Csehországba, munkára deportálták (Vadkerty 2001; vö. Szarka 2007; Szarka 2003)7 A szlovákiai németek hasonló sorsra jutottak (a korábbi, kb. 150 ezres németségből mára alig 10 ezernyi maradt), ezáltal az ország nemzetiségi összetétele jelentős mértékben megváltozott (vö. Liszka 2003, 175 183).

Az általam kutatott terület tehát az első világháború kitörése óta eltelt majdnem egy évszázad során több impériumváltást is megért. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy bár 1993-ban létrejött az önálló Szlovákia, ez a tény azonban témánk szempontjából egyáltalán nem meghatározó, az emlékjelekkel kapcsolatos jelenségekre ugyanis nem gyakorolt hatást. Ezzel szemben sokkal fontosabb választóvonalat képez az 1989-es rendszerváltozás, tehát indokolt volt, hogy az azóta eltelt időszakot külön fejezetben tárgyaljam.

4 Korabeli szöveget az akkori helyesírással, betűhíven közlöm.

5 A legutóbbi, 2001. évi népszámlálás adatai alapján ma Szlovákiában 520 528 magyar él, ami az összlakosság 9,7 százalékát teszi ki (a demográfiai alakulás további részleteihez lásd Gyurgyík 2004).

12