L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
Az emlékmű hátulján is található két emléktábla, amelyek a második világháború civil áldozatainak névsorát tartalmazzák. Mindkettő fölső részében ugyanaz a bibliai idézet áll: „ÉN URAM ISTENEM, SZABADÍTÁSOM EREJE FEDEZD BE FEJEMET A HÁBORÚ NAPJÁN” 140-IK ZSOLTÁR. A csallóközi Lakszakállason 1965-ben avatták fel a második világháborús emlékművet a református és a katolikus templom között, amely egyben a szomszédos Szilas település elesett katonáinak is emléket állít. Felső részében egy löveg is be volt építve, amely azonban ma már nincs meg.285 Az állítató a Vöröskereszt helyi szervezete volt: EMELTETTÉK A LAKSZAKÁLOS1 VÖRÖSKERESZT Ali. VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT LAKSZAKÁLOSI ÉS SZILASI HARCOSOK EMLÉKÉRE 1965-BEN A Galánta melletti Taksonyfalván a második világháború 73 helybeli áldozatának névsorát tartalmazó fekete márványtáblát 1984-ben leplezték le a templom felszentelésének kétszázadik évfordulóján. Ipolynyéken furcsán alakult a második világháborús emlékmű sorsa. A településen elesett szovjet kapitány emlékére 1952-ben avatták fel egy szovjet katona mellszobrát, amelyet az első világháborús emlékmű közepére helyeztek el a következő orosz nyelvű felirattal: „Szlava gerojam krasznoarmencam” [Dicsőség a vörös hadsereg hőseinek].286 A településen ugyanekkor szerették volna felállítani a második világháborúban elesett helyiek, egyébként akkorra már elkészült emlékművét, a hatóság azonban nem engedélyezte, hogy az eredetileg tervezett helyre kerüljön. Dombi Ferenc szentszéki tanácsos aztán a katolikus templom kertjének északi részén adott helyet az emlékműnek, amelyre a következő felirat került: Amikor majd vége lesz a háborúnak, A katonák lábánál piros rózsák nyílnak. De akkor nem leszünk az élők sorában Életünket bevégeztük idegen országban. Nem volt ékes temetésünk, Csak egy korhadt fakeresztünk, És most a mi gyászos név emlékünk. (Korcsog 2005, 71) Vághosszúfalun 1972. november 1-jén avatták fel a második világháború áldozatainak névsorát tartalmazó emléktáblát a korábbi, első világháborús emlékművön. Figyelmet érdemel a csallóközaranyosi temetőben álló ugyancsak 1972-ben felavatott obeliszk. A felirat tanúsága szerint ugyanis az állíttatok között a hozzátartozók és a Vöröskereszt helyi szervezete mellett a katonai jellegű társadalmi szervezet, a Zväzarm287 is ott volt: AZ EMLÉKMŰVET A HOZZÁTARTOZÓK, ZVÄZARM ÉS A VÖRÖSKERESZT SZER VEZETEK EMELTETTÉK 1975. 285 Több kisalföldi világháborús emlékművön található (sokszor stilizált) löveg. Izsán például az emlékmű négy sarkán helyeztek el egyet-egyet. 286 A szovjet kapitányt a településen temették el, azonban holttestét később exhumálták és a zólyomi katonai temetőbe szállították. 287 Zväz pre spoluprácu s armádou. A hadsereggel való együttműködést szolgáló honvédelmi-társadalmi szervezetet a honvédelemre vonatkozó 92/1951. sz. törvény értelmében 1951-ben hozták létre, s 1989-ben szüntették meg. 102