L. Juhász Ilona - Liszka József: Szakrális kisemlékeink - Jelek a térben 1. (Somorja, 2006)
Bevezetés
Cßeuezetés Syy- e(jy falu- lis táj lépéhez a település bel- és lülterületén található szalrális lisemlélel éppúgy hozzátartoznál. mint az architeltúra eyyéb, monumentálisaSS objeltumai. (izei az emléheh amellett, hoyy meyhatározott huítihus funlcióval bírnál, településszerhezeti szempontból is jelentőseit. JKilözben eyyenlént is jelel, szimbólumai tömleletjét hordozzál mayulon, összesséyülben eyíj- eyy {vallási) lözösséy szalrális tereit is lijelölil; határolra, numinózus helyeire fiyyelmeztetnel. JKindamellett, pontosabban mindebből is adódóan természetesen értéles lultúrhistóriai emlélel, s ezért a hutától viszony lay lorán, már a 19. században fölfiyyeltel rájul, s föley művészettörténeti jelentőséyület hanysúlyoztál (nálunl például SJpolyi Hr nőid). dérséyünl néprajzi lutatása viszont (s ez alapvetően jellemző mind a mayyar, mind a szlovál lutatásra) voltaléppen a rendszerváltásiy nem szentelt a témánál lülönösebb fiyyelmet. díj módon a szalrális lisemlélel lomplex lutatása, dolumentálása és larbantartása hosszú ideiy elhanyayolt területnél számított. JKint löztes, ráadásul ideolóyiailay is problematilus határterület hívül reledt a tudományszalol érdellödési lőrén. Hz utóbbi néhány évtizedben aztán vizsyálatullal mind a folllorisztila (szüleiben: vallási néprajz), mind az eyyház- és vallástörténet, mind az arc i'Áeo~ lóyia, a művészettörténet és a /nüemíélvédelem a maya sajátos érdellödési és meylözelitési módszereivel foylallozil. JKiy a művészettörténet szoros eyyüttmülödésben a m üem lé hu édelemm el az objeliumol esztétilai értéleire, művészi livitelezettséyére helyezi a hany súlyt, addiy a néprajz, füyyetlenül az eyyes lisemlélel meyformáítsáyánal művészi színvonalától, a helyi vallási életben betöltött szerepülői, a lapcsolódó lultusszal, folllórhayyományollal foylallozil hanysúlyozottan. Dél-Szlovália szalrális lisemtéleinel, elsősorban néprajzi szempontú dolumentációját 1997 óta a dór um diisebbséylutató Intézet lomáromi íAnolóyiai dlözpontja véyzi. O vállallozás célja, hoyy a térséy településeinél lataszterében található szalrális lisemlélel teljesséyre törelvö adatbázisát teremtse mey (e célból létesült a Szalrális dlisemlél dirchivum). Hz eyyes emlélelröl a litöltött adatlapon, a helyszínen lészülö fénylépelen és rajzolón túlmenően lehetöséy szerint a vonatlozó levéltári dolumentumol, a sajtó hiranyaya, valamint a lapcsolódó szájhayyomány is felyyűjtésre és dolumentálásra lerül H Szalrális Xisemlél Hrchivumban található több mint 2000 objeltum adatai és járulélos dolumentumai a további tudományos lutatásolat éppúyy szolyáljál, mint az eyyes lisemlélel yyalorlati helyreállítását. Helen lötetünl ebből az adatbázisból nyújt szerény váloyatást. H lépes fától a lálváriaeyyütteseliy iyyelszünl bemutatni a térséyünlben fellelhető szalrális lisemlélel ley fontosabb típusait, azol változásait, és a formai solszinüséy, táji jelleyzetesséyel felsoraloztatásával bizonyítani, hoyy hívöl és nem hívői számára eyyaránt fontos leli, hoyy leyyen ezen nayy múltú emlélcsoportunl ismerete és meyörzése. 7