Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
3. A település életére ható külső tényezők (1920 után)
Zsuzsa (Pápay 1989, 90). Az elköltözések utolsó hullámát - véleményem szerint - leginkább éppen ezzel magyarázhatjuk. A közösségi ellenőrzés tehát arra vonatkozott, képes-e egy-egy család az elköltözésre (elsősorban anyagilag); az csupán a versengés velejárója volt, hogy ezzel az egykori paraszti közösség felbomlása befejeződött. Az, hogy mennyire nem volt mindegy a céltelepülés, világosan látszik az elköltözőitek új lakóhelyének áttekintéséből. Magasan a legtöbb elköltöző Rimaszombatot és Tornaiját, a Baracától éppen egyforma távolságra lévő két várost célozta meg. Ez azért is fontos volt, hogy ne legyen leküzdhetetlenül nagy a fizikai távolság, ne kerüljenek ki teljesen egymás látóköréből, ám az legalább ennyire elvárás volt, hogy az új település város legyen. 1985 körül az egyik fiatal család a szomszédos Bátkában épített házat. A nagyapa olyan módon adott hangot nemtetszésének, hogy unokáit arra tanította: .....ha valaki megkérdezi, hol építkeztek, csak azt mondjátok, hogy Bátka faluban. ” Az „intelem” hatásos volt, a család eladta a félkész házat, és 1-2 éven belül Rimaszombatba költözött. Tehát a városi ház az átrendeződőben lévő faluközösség újabb presztízsértékeinek egyike lett. (A persztízsértékek változékonyságáról lásd Jávor 1978, 304-310). Egymás szemmel tartására, arra, hogy a viszonylagos fizikai közelség is fontos, az 1999-es templomszentelés szolgáltatta a legérzékletesebb példát. Az akkor Baracán élő „maradék” paraszt népesség azért döntött a templom belső felújítása mellett, mert megfogalmazódott bennük, hogy az idő előrehaladtával, ha idősebbek lesznek, erre egyre kisebb lesz majd az esély, „a cigányokat meg nem érdekli”. Annak tudatában, hogy sem egyházi, sem állami segítségre nem számíthatnak, gyűjtésbe kezdtek. Az adakozásba minden baracai parasztcsalád bekapcsolódott, ám hozzátartozóik, ismerőseik és egyéb kommunikációs csatornák útján az elköltözőitek is tudomást szereztek a gyűjtésről. Tetemes részük adakozott, végül olyan összeg gyűlt össze, hogy a felújítást majdnem teljesen fedezte. A templomfestők munkadíját, az oltárkép felújítását, a szükséges anyagokat mind ebből fedezték. (Mikor a munkálatok elkezdődtek, a hiányzó, töredék összeget a plébános külföldi egyházi támogatásból szerezte meg.) A kb. 3 hónapos munkát követő újraszentelésre érkező püspök zavarba ejtően nagy tömeggel, zsúfoltsággal találkozott a templomban, ugyanis akkor a „virtuális Baraca” jelent meg ott. „Természetesen” a templomajtó melletti hirdetőtáblán ott függött az összeírás, ki mennyit adakozott. Ezt egyrészt - az adakozás jámbor szándéka mellett - a versengés egyházi köntösbe bújtatott jeleként értékelhetjük. Másrészt tekinthetjük a „virtuális” falu bizonyos formában még mindig létező közösségi kontrolljának, összetartozásának. 96