Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
3. A település életére ható külső tényezők (1920 után)
tak enni, tízórai meg uzsonna is volt. A vacsora mindig tört krumpli volt tejjel, a reggeli tejes kávé buktival. Jók voltak ők, csak gyengén fizettek. Apám volt a kommenciós cseléd. Én 13 szarvasmarhát etettem, meg a lóval dolgoztam. 1300 korona volt a fizetésem. 5 kenyeret, ha adtak érte [...] 20 korona volt a gyufa! Betartották azt, hogy potyán kaptak jó munkaerőt. A villanyt, a fűtést stb. is beleszámolták a fizetésbe. A kommenció volt a tűzifa meg a búza. Ezt az egész családnak beleszámolták a bérébe. Délután négykor vége volt a munkaidőnek. Én reggel fél ötkor kezdtem, de este fél ötkor ott már mindenki sörözött a fa alatt. Utána persze az állatokat még megfejték. F. is, apa is, de P. is kocsis volt. Azokkal az állatokkal aztán törődni kellett. (Két-két pár ló volt a két családnak.) [...] F. nem egészen egy évig volt ott. Mikor hazament, rendet csinált, kirakta a ruszinokat. Runyába mentek az új telepre. Tudtuk, persze, hogy el fogják foglalni. Széthordták mindent, most se tudjuk, ki mit vitt el. K. B. vitt el egy tehenet, az megmaradt. Akik a házban laktak - 3 ruszin család - az erdő majd' rájuk szakadt, de az ablakokkal tüzeltek. Szénégetők voltak, nem tudták, hogy kell gazdálkodni. A hanvai vagy a runyai új telepre mentek, mikor F. kihajtotta őket. Minket egy hízóért hoztak haza. Éjfélkor jött a sofőr. Fél évre rá jött a rendelet. 1948 nyarán jöttünk haza, F. még tavasszal. Annak a sofőrnek volt 12 rendszámtáblája, ezzel üzletelt. Nem Krúmlov-ban lakott, nem is tudtuk, ki volt, ajánlották nekünk. Egy óra alatt felpakoltunk, nappalra elbújtunk. A sofőr tudta, hova kell. Este indultunk el újra. A disznót levágtuk, útközben beadta a sofőr haza. Szlovákiában már nem álltunk meg, így délre értünk haza. 1947-ben se, utána se semmiféle papírt nem kaptunk. Meglepődött a falu, hogy hazajöttünk. S- ék nem mertek szólni egy szót sem. A mi esetünket még lehet is érteni: a szomszédnak fájt a foga a birtokra, de a többinek nem volt semmije. K. L-éket meg Cs.. l-éket Magyarországra vitték. Hoztak is ide a helyükre [...] K-ék fentről voltak, ők laktak a K. L. házában, őket még láttam, mikor hazajöttünk. A K. A-ék házában is laktak szlovákok, aztán a ház a falué lett. Ide csak S-ék meg mi jöttünk haza. Akiket Magyarországra vittek, ők se jöttek haza. Mikorra hazajöttek, akik hazajöttek, a lakók akkorra elmentek. Voltak itt jó markos gyerekek, meg-megrakták őket, lerendezték. A Cs. fék házát E. vette meg, egy ideig ott laktak. (Talán ő adta el J-nak.) S-ék voltak tényleg az utolsók, de akik idejöttek, mind elmentek. Nem voltunk jóban velük. [...] De egy ideig még itt volt V., Š., K. Aztán apámat, mert nem teljesítette a beadást, 7 hónapra lecsukták Besztercén. Nem lehetett teljesíteni. Megint ugyanonnan fújt a szél. [...] 1973-ban elmentem meglátogatni a csehországiakat. Sofőr voltam, arrafelé jártam. 1973 nyara volt. A legnagyobb lány lakik abban a házban, ahol mi laktunk. Maňa, így hívják, a tŕebiči kórházban dolgozik. Libuša doktornő lett. Ivi is az egészségügyben dolgozik. A bíró fia is megismert, ő volt velem egyidős. [...] Haragudtam rájuk, mert megették a kutyát."“5 45 45 Az említett vidéken a kutya - főleg a német juhászkutya - húsa, beszélgetőtársam szerint nem különleges táplálék, nem is ínségeledel, hanem a mindennapi étrend része. így vélekednek erről más falubeliek is, de sok más településen élő olyan férfiak is, akik azon a vidéken töltötték katonaidejüket. 81
