Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)

3. A település életére ható külső tényezők (1920 után)

a gyerekek szétszéledtek. A többit nem tudni, miért nem fizették. Még az X-ét is kifizethették volna a többiek, ha lett volna bennük egy kis jóakarat. "

Egy más témájú beszélgetés, másik visszaemlékező kissé árnyalja ezt a képet. Beszélgetőtársam arról nem tud, hogy teljes mértékben kifizették volna adósságaikat a telepesek, de az 1. bécsi döntést követő időkkel kapcsolatban elmondta, hogy a telepesek egyáltalán nem akartak miatta Baraca határából elköltözni. Sőt „szerették a magyar rezsimet, mert megszabadultak az adósságaiktól, egy részétől legalább”. Hasonló magatartást állapított meg Tornaijára, az ottani telepesekre vonatkozó kutatásai során Gaál Imre is. „Földjeikhez módfelett ragaszkodtak, és pl. a hivatalnokokkal vagy tanítókkal ellentétben, a magyarok bejövetele után sem hagyták el településüket" (Gaál 2001, 169).

A telepesek - egy család egy tagja kivételével, aki itt ment férjhez - az 1980- as évek elejére szinte nyomtalanul eltűntek Baracáról. Az idősebbek elköltözésüket a betelepüléshez hasonlóan számon tartják, nem minden esetben ugyan, de nagyvonalakban nyomon követték. A. J. 1955-ben meghalt, de családja nem „tűnt el” teljesen Baracáról.34 Lánya, A. A. 1961-ben kötött házasságot a zsípi lakos T. Z-vel, akivel két közös gyermekük született. Miután megözvegyült, 1978-ban a falu belterületén vásároltak házat, családjával ott él ma is. M. F. balesetben halt meg, „a fa ütötte agyon a Dolinkárí'. Ezt követően családja egy darabig itt maradt, de aztán egyik lánya Cakóba, másik kettő „Tótországba ment férjhez”. J. fia egyedül élt Baracán, azaz a pusztán, de már meghalt.

M. J-nek, F. testvérének három lánya szültetett, akik azért kerültek el a faluból, mert férjhez mentek. K. A. 1981-ben meghalt, felesége a házat 1986-ban eladta, és Rimaszombatba költözött. Az Š. családban négy lány született, elkerülésük Baracáról „természetes”. 1978-ban Tornaijára költözött a család „maradéka", azaz azok is, akik addig ott laktak. (Döntésükben közrejátszott, hogy Baracán nem volt annyi szlovák óvodás korú gyerek, akik miatt szlovák csoportot kellett volna indítani, magyar óvodába pedig nem akarták járatni kisfiúkat). A T. családban viszonylag sok gyerek született, de úgy alakult a sorsuk, hogy Baracáról teljesen eltűntek. „V. Bátkába ment férjhez, A. itt, a pusztán, de fiatalon meghalt, T. Tornaiján szolgált, nem ment férjhez, M. már lánykorában elment szolgálni, Z. Pozsonyban dolgozott, de fiatalon meghalt, J. pedig hazament Szlovákiába." A T. családban négy gyerek született, de közülük egy Ostravára került, egy „elment a Tótságra", a többiek utód nélkül meghaltak. Az A. család gyermekei pedig „tízen voltak, de teljesen szétszéledtek”.

Annak ellenére azonban, hogy csaknem nyomtalanul eltűntek a településről, tekintve annak kisszámú népességét, azon belül tagadhatatlanul jelentős részt képviseltek (képviselhettek volna), amíg jelen voltak. Ezt szemléltetik az egyházi anyakönyvek bejegyzéseiből szerkesztett alábbi táblázatok. (Az összesítésekbe csupán azok az évek kerültek be, amikor a telepes családokban is születtek gyermekek, köttettek házasságok és voltak, akik meghaltak.)

34 Az emlékezet teljesen pontos, a halotti anyakönyv bejegyzése szerint A. J. valóban 1955-ben, november 15-én halt meg.

68