Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
felszereléssel és munkaerővel való ellátottság, amely a rétegneveket is kialakította, figyelmen kívül hagyva a nemesi-jobbágyi eredetet. Baraca falusi társadalmának minden rétege jobbágyi eredetű, ennél fogva rájuk is érvényes, hogy a gazdálkodás alapja a telek (vö. Pintér 1986, 19). Maksay Ferenc szerint ennek alapján tartották számon minden község határának szántóföldjeit, és ezen tartozékokkal adtak-vettek a korai középkor óta minden telket (Maksay 1973, 2, 259). Ez a rendszer annyira megszilárdult, hogy a folytonos osztódás ellenére is - Baracán egészen az 1950-es évekig - mértékegységül szolgált. Esetünkben fennmaradását támogatta az is, hogy a falu határa gyakorlatilag tagosítatlannak mutatkozik. Ezt Tagányi Károly a földközösségre vezeti vissza, hozzáteszi, hogy az ilyen keretek között gazdálkodó közösség szinte teljesen egymásra van utalva, minden apró részlet tekintetében meg kell egyezniük (Tagányi 1949, 34). ....minden tagosítatlan határban egy darab történet fekszik kinyitva előttünk a maga mívelési rendtartásaiban, felosztásaiban, dűlőiben, parcelláiban, azoknak terjedelmében, elnevezéseiben, stb.” (Tagányi 1949, 22). A paraszti birtokok - beszélgetőtársaim emlékezetében ma is élő - összetevői semmi jelét nem mutatják tagosításnak, még annak „legenyhébb” változatának, a „dűlős tagosításának sem (típusai kapcsán vö. Simonffy 1965). Ez alól csak az egyházi birtok, a mindenkori plébános 100 magyar holdja képez kivételt, ez a birtok ugyanis egy darabban van. A paraszti birtokok tartozékai közül (természetesen) ugyanez volt a helyzet a legelővel, tulajdonképpen senkinek nem volt legelője, csak legelőjoga. Földje nagyságának függvényében legeltethetett meghatározott számú állatot az osztatlan községi legelőn. A legelő mennyiségét az úrbérrendezés alkalmával sem szabták meg pontosan, csak azt írták elő, hogy „amennyire a terület megengedi, elegendő bocsáttassék a jobbágyok rendelkezésére” (Für 1972, 109). A paraszti dűlőkben birtoklóknak ilyen, osztatlan a 100 holdas erdejük is, de nem a baracai határban, hanem a Túroc-völgyi Borosznokon, ezért (a nagy távolság miatt) soha nem tudták felhasználni. Ezektől eltekintve a földbirtokok tulajdonosai mindig megoldhatatlannak tartották, adatközlőim ma is annak tartanák az igazságos egy tagba tagosítást, ugyanis a határbeli paraszti dűlők: Flegyoldal, Körte-völgy, Bódi-oldal, Bába-hegy, Tó, Nagy-ortás, Kis-oldal, Tőke, Kiszí, Agyaggödör, Lapácz, Kerek-máj, Borzás, Káposztás-kert, Balota földje nagymértékben eltér egymástól.13 Valószínűleg Mária Terézia úrbérrendezése nyomán ma is az egész telki állomány nagyságához viszonyítva nevezik meg a birtokokat, egy házhely, egész házhely, házhely jelent 48 magyar holdat, fél házhelynek nevezik a 24 holdas birtokot, 12 hold a negyedrész, 6 hold a nyol-13 Külön tartják számon, mert később, csak a századfordulón vették meg a falusiak (Stefanovics Béla, Tóth Jánosné, Cs. Koós István, Koós Zoltán, Lukács Béla, Bodnár Géza) a Fáyé nevű dűlő földjeit Fáy Viktortól. Még inkább elkülönítik a falu határából a Tótok földjét, Tótok erdejét, amelyeknek Breznó környéki származású szlovák telepesek a tulajdonosaik, akik átmenetileg, az első világháború után kerültek a faluhoz tartozó pusztákra. 20
