Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
a nemesítés csak a személyre vonatkozott, a birtokra nem. „Minthogy a paraszttelek nemesi birtokká a földesúri szolgálat megváltásával s a jobbágy megnemesítésével sem válhatott, a közhatalom a telek után továbbra is adóztatta őket" (Szabó I. 1941b, 52). Varga János a jobbágy hűségét is említi a nemesítés lehetséges okai között (Varga 1969, 247). Áttekinti a nemesítés folyamatának állomásait is, s a többi szerzővel összhangban ő is megállapítja, hogy a nemesítés folyamatának egyik állomása sem, az armális megszerzése sem változtatott az életmódon.12 Révay József Tajna nemes családjait vizsgálva jut ugyanerre az eredményre (Révay 1942, 63). Mindez beszélgetőtársaim visszaemlékezését igazolja, akik nemesek és parasztok között nem láttak életmódbeli, sőt viselkedésbeli különbséget sem. Paládi-Kovács Attila hívja fel a figyelmet arra, hogy a kisnemesek és a volt jobbágyok egymás mellet élésében (egy-egy településen belül) nem csupán az integrálódás, hanem legalább ennyire a differenciálódás törekvései is érvényesültek. Ezért nem véletlen körükben az erősebb származástudat (a „kutyabőr” őrzése), a házasodásban mutatkozó, a lokálissal gyakran összeegyeztethetetlen endogám tendencia, a gazdálkodásbeli (esetleg azon belül az értékrendben mutatkozó) különbségek, a lakóhely szerinti elkülönülés (Paládi-Kovács 1981, 164-169). Szabó László szerint a vegyes (kisnemesi-jobbágyi) falvakban (pl. Tarnaleleszen, Egerbocson, Rimócon) természetesnek tekintették, hogy a falu elöljárósága a nemesek közül került ki (Szabó L. 1989, 273). Ez a tendencia Baracán is megfigyelhető volt, de - a Szabó László által említett falvakhoz hasonlóan - összeegyeztették a falu leggazdagabb családjainak ilyen jellegű kiemelésével, ami viszont gyakran nemes családokkal esett egybe. Az emlékezetben megőrződött (és a korábbi nemzedékektől hallottak alapján) falusi bírók sorában az 1940-es évekig csak egy nem nemes családból származó személy szerepel, aki viszont az egyik legnagyobb birtokon gazdálkodó ember volt a faluban. A Pesty Frigyes kérdőívére adott válasz is alátámasztja a nemesek e kiemelt szerepét, a bíró és a hites is nemes (Pesty 1864). (Vezetéknevük alapján azonosíthatók.) Baracán tehát a falusi társadalom két erősen elkülöníthető rétegét jelentették a volt jobbágyok és a kisnemesek. A mindennapok gyakorlatában az ilyen szempontú (ön)besorolásnál meghatározóbb volt a birtoknagyság, a gazdasági 12 Varga János példái között baracai is szerepel. Említi, hogy a baracai Kós Gáspár 4 évre nyújtott 400 forint hitelt a péterfalai Tóth famíliának, aminek fejében megígérik, hogy „négy esztendeig jámborul szolgáljuk jobbágyul, minden bú és bosszúság nélkül”, sőt azt is megfogadják, hogy armálist nem szereznek uruk tudtán kívül, és visszatérnek abban az esetben is, ha „Péterfalának az török elől futamodása lenne”. Az örökös jobbágyság vállalásának tényét 1668- ban rögzítették, majd egy 1669-es feljegyzés már arról szól, hogy: „A Kós- testvérek 1669-ben 450 forint és 6 pár cipő ellenében Péterfalán (Gömör) egyszerre a szabad emberek közé emelték az egyazon telken élő Tóth Miklóst feleségével, annak Mihály, János, István és Ferenc nevű testvéreivel, és azok Gáspár, János, Anna, János, Pál nevű gyerekeivel együtt” (Varga 1969, 209, 247). 19
