L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
15. Függelék
2. ) "Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel /de én itt állok ikes igékkel. /Árkonbokron kergethetsz hét világnak/ a hangutánzó szók utánam szállnak,/mint sustorgó füzesbe font utak” (Faludy György - részlet) 3. ) „Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal úgy, mint azzal, ha őt műveiben megismerik: ez a legnagyobb jutalma." (Mikszáth Kálmán) 4. ) „Mert én nem kutatom a templomok ereklyéit és régiségeit, nem nézegetem a puszták délibábjait, nem kutatom a hegyeket, én azt a nagy rejtélyt szeretném tanulmányozni, amelyiknek ember a neve.” (Mikszáth Kálmán) 5. ) „Micsoda világ ez? Érdemes volt-e megélni? /Tanuljuk sorsunk. Most tanulunk csak félni.” (Dénes György - részlet) 6. ) „Valamit mégis kéne tennem,/valamit a gyötrelem ellen./Egy istent kellene csinálnom,/ki üljön fent és lásva lásson.” (Nemes Nagy Ágnes - részlet) 7. ) „az idő igaz, és eldönti, ami nem igaz”. (Petőfi Sándor) Tisztelettel: Vörös Péter (Szabad Újság, 1997. március 5., 4. p.) Mindenkinek a maga kopjafája, keresztje. A balogi millecentenáriumi fadarab. „Augusztus utolsó péntek délelőttjén, úgy fél tizenegy tájban, az Ipolyság és Magasmajtény között közlekedő buszon történt (...) A jármű Ipolybalogra ért. A falu széli temetőnél a két asszonyság egyike hirtelen témát váltott:- Hol az az emlékmű? - kocogtatta meg az előttük ülő vállát. A kérdezett meghökkent.- Micsoda?- Hát - sietett segítségére egy másik asszony -, a kopjafa. Az újságban írtak róla.- Á - legyintett hirtelen a fekete ruhás asszony -, az csak egy fadarab. Az előttem ülőket nem ismerem, de a fekete ruhás hölgyet igen. Balogi, szlovák asszony. Ipolybalogra ment férjhez. Már jó ideje él Balogon, magyarok között, bár még mindig töri a nyelvünket. A nyelvünket nem ismeri még, de a múltunkról, történelmünkről azért illene kicsit többet tudnia. Már csak a férje iránti tiszteletből is, hisz: az ura magyar. Tudnia kellene például, hogy az őseink honfoglalásának 1100. évfordulójára állított kopjafa nem „ócska fadarab”, hanem ereklye, jellemformáló és hiterősítő emlékhely egyúttal. Emlékmű, amely a múltunkra emlékezik s emlékeztet, de a jövőnkről is szól, s beszélhet. S azt (is) bizonyítja, mint a temetőben a sírfeliratok is, hogy a magyarok otthon vannak Ipolybalogon. Otthon, de minden - más nemzetiségű - becsületes embert maguk közé fogadnak. Ipolybalog katolikus község, de a faluból soha nem zavart el senkit azért, mert reformátusnak, zsidónak vagy mondjuk jehovistának vallotta magát. A Ipolybalog (még ha százszor Szlovákiához tartozik is) magyar község, bár él a faluban néhány, leginkább házasság révén „betelepült" szlovák, morva és cseh is. 229
