L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
14. A kopjafa, mint a szimbolikus térfoglalás eszköze és az etnikai határ kijelölője. Összegzés
14. A kopjafa, mint a szimbolikus térfoglalás eszköze és az etnikai határ kijelölője. Összegzés A fentiekben közzétett anyag többéves adatgyűjtés összegzése, miközben a részletkérdéseket illetően tudatos, mélyfúrás-szerű kutatásokat természetesen nem végezhettem. A dokumentációs tevékenység (az egyes objektumok számbavétele, felkeresése, fényképezése stb.) során nyert kiegészítő információkat (véleményeket, állásfoglalásokat stb.) viszont beépítettem munkámba, így - ha érintőlegesen is - több részletkérdéssel kapcsolatban is gyűjtöttem adatokat. Az eredményeket összefoglalva bizonyos tanulságok levonására, illetve a még elvégzendő feladatok felvázolására is kísérletet teszek. A Magyarország határain kívüli más országokban élő magyar közösségekhez viszonyítva a kopjafa nemzeti szimbólumként való felhasználása jóval korábban, még az 1989-es rendszerváltás előtt, 1977-ben megjelent a szlovákiai magyarok körében. A legelső alkalomtól - az őrsújfalui nyári művelődési tábortól - kezdve valamennyit kisebbségi rendezvények befejeztével állították, tehát kezdettől fogva a szlovákiai magyarok jelképes térfoglalási eszközének tekinthetjük (14. térkép). A kopjafa nemzeti szimbólumként való megjelenéséhez úgy tűnik, a mohácsi csata színhelyén, az esemény 450. évfordulója alkalmából 1976-ban felállított kopjafák tekinthetők konkrét előképnek. A magyar köztudatban ekkor már - a romantikus szemléletben írt 19-20. századi tudományos és áltudományos néprajzi irodalom, illetve népművészeti kiadványok hatására - gyökeret vert az a felfogás, hogy a kopjafa eredete a honfoglalás korára, vagy még az azt megelőző időszakra nyúlik vissza, s ily módon egy ősi magyar kultúra korunkba átmentett tárgyi emlékének tekinthető. Bár a kopjafa szó használata inkább az értelmiségiek és politikusok körében terjedt el, fokozatosan kezd teret nyerni a köznyelvben is. A kopjafaavatások szónokai, s az ünnepségekről tudósító újságírók már bizonyított tényként említik „ősi” eredetét. A kopjafákkal/fejfákkal foglalkozó első írások és illusztrációk/rajzok zöme erdélyi, főleg székelyföldi gyűjtéseken alapult, s ez erősítette a közvélemény, elsősorban az értelmiség lelkes, az említett tájegység iránti érdeklődését. Erdély iránt felfokozódott a figyelem, mi több: az ottaniakat a magyar társadalom bizonyos rétege az igazi, sőt legigazibb magyaroknak tartotta. Az erdélyiek ebben a szellemben való megítélése a mai Szlovákia területén élő magyarok körében még a 20. század elején megjelent259, s az írott sajtóban is pontosan nyomon 259 Ennek az Erdély-vagy székely-divatnak mély. legalább a 19. század elejéig visszanyúló kultúrtörténeti gyökerei vannak, amivel most nem foglalkozom (vö. Kosa 1975, 16-24). 173
