Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
I. Bevezetés
Az etnikai, a nemzetiségi vagy a nyelvhatár egyértelműen statisztikai számadatokhoz kötött. Azon községek határán fut végig, amelyekben az egyik nemzetiséget vagy nyelvet anyanyelvként vallók száma az ötven százalékot meghaladja. Ez az abszolút határ jól kirajzolható etnikailag homogén területek elválasztásánál és esetenként kétetnikumú vegyes területeken is. Komolyabb problémát okoz viszont a relatív többség értelmezése az etnikai térképezés, etnikai határok kijelölése számára. A relatív többség azt jelenti, hogy mindenképpen statisztikailag vegyes nemzetiségű lakosságról van szó, és az adott településen, térségben kettőnél több etnikum él. A három vagy több etnikum közül az egyik többségben van, de nem éri el az összlakosság 50 százalékát. A relatív etnikai, nyelvi, nemzetiségi határ legfőbb ismérve tehát, hogy az mindig vegyes etnikai területhez kötött! Mivel nincsenek egzakt irányszámok, hogy milyen statisztikai adatoktól, aránytól lehet meghúzni a relatív többségi határokat, teret enged (engedhet) a szubjektivitásnak ezeknek a választóvonalaknak a területi, térképi megjelenítése. Ebben a munkában két etnikum elhelyezkedésének területi kérdését taglalom, tehát a relatív többség problémájával csak települési, „speciális" helyzetben (cigányság) találkozunk. Ezért úgy járok el, hogy elfogadom Georg Brunner többnemzetiségi államokra megadott irányszámait, és akkor tekintünk egy települést relatív többségi nemzetiségűnek, ha a legnagyobb népcsoport a helység népességének kevesebb mint 50 százalékát, a második legnagyobb pedig több mint 10 százalékát teszi ki (Brunner 1995, 12). A kulturális határ az a határtípus, amelynek definiálására elsősorban nem a földrajznak, hanem a néprajztudománynak van és volt szüksége: Két, valamilyen kulturális szempontból eltérő terület elkülönítése akár egyegy kulturális elem szintjén vagy az elválasztás plasztikus ábrázolása (térképen) egyre inkább problémát okozott, s a fokozatosan kiszélesedő interetnikus kutatások eredményeképpen a merev határok kijelölésétől mára már igyekszik eltekinteni a néprajztudomány. Az árnyalt vizsgálatok az egyszerű határvonalakat érintkezési vagy kontaktzónákká szélesítették ki (Vilkuna 1975, 49-58).30 Olyan sávokká, ahol a két egymással határos nyelvterület, népterület vagy kulturális terület nyelvi, népi, kulturális kölcsönhatásai különösen erősek, sőt ezen érintkezési zónát mint különálló területi típust különböztetik meg (Greverus 1969, 11-26.; Vilkuna 1975, 752-760; Barabás 1980, 23-39; Paládi-Kovács 1984, 61-73; Voigt 1984, 75-87; Keményfi 1994b, 13-22). Még a néprajzi térképek készítői is, akik kénytelenek jól kivehető, egyértelmű határokat húzni, felhívják a figyelmet arra, hogy megfelelő kritikával kell kezelni a térképeken látható, határozott választóvonalakat, és hogy a külön-30 A kontaktzóna jelenléte nem feltétlenül interetnikus viszonyhoz kötött, de itt elsősorban így értelmezem. 24
