Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
IX. A települések etnikai arculatának alakulásáról
IX. A települések etnikai arculatának alakulásáról A kiválasztott tíz település etnikai története azt mutatja, hogy e községek a gömöri északi szlovák és a déli magyar tömb között kulturális értelemben valódi néphatárfalvak (Fehérváry 1939, 151), és a letelepülés korai századától kezdve az etnikumközi kontaktzóna települési láncát alkotják. A bizonytalan etnikai hovatartozást a középkori jobbágyösszefrások későbbi névelemzései, majd az újkori országleírók, statisztikusok munkái is bizonyítják, mivel a települések besorolásában ingadoznak, és sokszor a nehezen körülhatárolható vegyes kategóriát jelölték meg a községek etnikai jellemzésére. A XIX. század második felében meginduló, az anyanyelven alapuló nemzetiségi felmérés azonban Kuntapolcán kívül minden településen az etnikai kevertség csökkenését, a magyarság statisztikai térnyerését jelzi, ami nem jelenti azt, hogy megszűnt a kevert műveltség is a településeken, sőt a két világháború között a települések Deresk kivételével a népszámlálásokban ismét vegyes etnikumúvá váltak, és ez a nemzetiségi jelleg Alsófalun, Felfalun, Szkároson, Visnyón 1938-ban, a tíz község Magyarországhoz való visszacsatolásakor is megmaradt. A második világháborút követően azonban megváltozott a települések nemzetiségi képe. Az 1945 utáni első három év viszontagságai a magyarság visszaszorulását eredményezték, amit a későbbi, 1970-es népszámlálás is tükröz. A világháború után elszaporodtak a vegyes házasságok is, és a terepfelmérés azt mutatja, hogy napjainkra a termelőszövetkezetek szervezésével párhuzamosan nagy tömegben megjelent az elöregedő falvakban a cigányság is. A cigányság statisztikai megragadásának igényével, minősítésének problematikájával ebben a munkában települési szinten találkoztam. Ezek a községi etnikai mikrovizsgálatok szükségessé tették a cigányság árnyalt megközelítését, hogy ez az etnikum mennyiben módosítja a magyar-szlovák nemzetiségi, nyelvi arányt egy-egy községben. Ám a cigányság belső statisztikai felmérése a cigányság kulturális hovatartozásának bizonytalansága miatt nem lehetséges, mivel az etnikai identitásuk Bíró A. Zoltán vizsgálatai alapján csak a nem cigány környezetükkel való találkozások során érhető tetten. Azokban a helyzetekben (fizikai, mentális találkozások), ahol fontos az etnikai hovatartozás (pl. gazdasági: segélyek; családi: házasságkötés), és így befolyásolják a helyzetben betöltött viselkedésmintákat, beszélhetünk eltérő kultúrájú etnikumról (Bíró 1996, 249). A cigányság etnikus öntudata, szimbolizációja tehát csak a többségi társadalomhoz való viszonyrendszerben és viszonyulásán keresztül értelmezhető (Szuhay 1993, 31). Azonban az ezzel a kvalitatív megközelítési móddal, terepvizsgálati módszerrel kimutatható identitási mintáknak a mérhető számokká való átalakítása a célként kitűzött statisztikai felmérés számára, és így a népszámlálásokban rejtőzködve 175
