Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

IV. A megye etnikai arculatának alakulása és az etnikai határ változása Trianontól a párizsi béketárgyalásokig (1920 - 1947)

határai délen az 1910-est, északon pedig a bécsi döntéssel visszakerült települések határait követték. Az 1923-as közigazgatási törvénycikk által területileg végleg megszüntetett „csonka” megye 1938-ban tehát megkezdte - bár az 1920-1923-asnál nagyobb területen a megyeközponttá váló Rimaszombattal - ismételt, négyjárásos (Putnoki, Rimaszombati, Rozsnyói, Tornai) működését (A visszacsat. Felv. Helys. tára 1939.; Mo. Helys. tára. 1944, 19-20).

Az északi területek az 1939. március 14-én megalakult Szlovák Köztársaság részévé váltak (Kamenec 1994, 91). 1940-ben a nagymegyék visszaállításával ismét háromszintűvé (megye, járás, község) vált a közigazgatás. A Szlovákiánál maradt észak-gömöri térség járási központok nélkül maradt, hiszen Magyarországhoz csatolták a déli központokat (Rimaszombat, Rozsnyó), ezért ezeket pótolni kellett. A történeti Gömör és Kis-Hont Szlovákiánál maradt területén három járás (Nagyrőcei, Nyustyai, Dobsinai) szerveződött (Kocsis 1995, 34; Bohmann 1975, 78-79).

A bécsi döntés következtében Magyarországhoz csatolt sávban azonnal egy népesség-összeírást szerveztek. Az anyanyelv alapján felvett és térképre vitt adatok (16. térkép) az 1910-eshez hasonló, magyar etnikai egyveretűséget mutatnak a felszabdalt Gömör és Kishont megye déli részén. Statisztikailag a megye ismét homogénné vált. A kevert jelleg csak a három város környékén maradt meg! Szembetűnő, hogy a tiszta szlovák, telepes falvak (Bottovo és Slávikovo) is eltűntek a térképről, és az adatok közlésénél egyszerűen Dobóca és Rimaszécs nemzetiségi megoszlásába beolvasztották ezeket a községeket. Még az 1930-as adatok alapján a szlovák többséget mutató Dúsa, Gömörhosszúszó, Osgyán, Peisőcardó is tiszta magyarrá vált. Ha a korabeli, szlovák nemzetiségi statisztikákat és etnikai térképeket az a bírálat érte, hogy azok a szlovák etnikai homogenizációra törekedtek, akkor ugyanezt fel lehet róni az 1938-as magyar összeírásnak is. A telepesfalvak területi beolvasztása, azaz egy ténylegesen lezajlott történeti folyamat (szláv betelepülés) figyelembe nem vételével, a telepítések jogosságának el nem ismerésével, a szlovákok 1938- as statisztikai „elvarázsolásával” (az egykori anyaközség lakóinak sorába való beolvasztással) ugyanez a törekvés jellemezte a magyarokat is. A visszakerült térségben a ki nem mondott cél az 1910-es nemzetiségi (anyanyelvi) állapotok visszaállítása és a Magyarországhoz került települések „idegenben töltött" 18 évének (1920-tól) teljes etnikatörténeti „törlése” volt. A telepesfalvak lakói érezték ezt a hangulatot, mert az új határok meghúzásának hírére e mesterséges falvak szlovák lakóinak egy része azonnal elmenekült (50 000 fő) (Janics 1971, 34). A magyar kormány azt szorgalmazta, hogy minden telepes hagyja el a visszacsatolt területeket (Varga 1992, 66-67). Eredmény: az önkéntesek mellett a felvidéki térségből 5000 főt a magyar hatóságok utasítottak ki. A gömöri két telepesfalut is több szlovák család elhagyta.157

157 Szkárosi gyűjtés, de Bottovo és Slávikovo részletes településtörténeti vizsgálata terepmunkával egybekötve folyamatban van. - Uzapanyitból már 1938. december 14-én 6 szlovák családot kényszerítettek a magyar csendőrök a falu elhagyására. - Varga Kálmán szíves közlése.

99