Bodnár Mónika: Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században - Interethnica 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
4. A nemzetiségek együttélése a Felső-Bódva-völgyében (Összegzés)
Almáson, Görgőn, Jabloncán, Körtvélyesen, Méhészen, Szádellőn, Vendigiben, Bodolón, Makrancon, Debrődön, dánokon, Jászén, Péderben, Szepsiben és Somodiban - magyar nyelvű lakosság élt. A magyarok mellett szlovákok is voltak néhány településen, mint Áj, Torna, Udvarnoki, Zsarnó. Ezen kívül két (három) német - Alsó- és Felsőmecenzéf, valamint Stósz - és egy magyar-német - Újfalu -, továbbá két görög katolikus ruszin-szlovák - Falucska és Horváti - település is található volt abban az időben a térségben. A két görög katolikus falu napjainkra elveszítette ruszin jellegét. Horváti lakossága a 19. századra ruszin-magyarrá, majd a 20. századra magyarrá lett. Falucska lakói a szlovákosodás útjára léptek. Nyelvezetükön ugyan még ma is érezhető az idegen eredet, saját megítélésük szerint is ruszin nyelvjárásban beszélnek. Maga a falu is erősen szlovákosodik, de különösen jellemző ez azokra, akik más településekre költöztek (mint pl. Áj, Torna, Jánok, Jászó, Mecenzéf), ők egyértelműen szlovákokká váltak. A térség német lakossága szintén alaposan megfogyatkozott. Mecenzéf és Stósz lakói magukat mániának nevezik. A két várost a második világháború után retorziók sorozata érte - Németországba való kitelepítés, oroszországi kényszermunkára való deportálás -, amelyek nagymértékben hozzájárultak a mai etnikai kép kialakulásához. Emellett persze beköltözések is voltak. Felsőmecenzéf már Fényes Eleknél is német-tót mezővárosként szerepel (Fényes 1851, III: 75), s a vármegye-monográfia is megjegyzi, hogy legújabban Szepességbó7 Helmanóczról sokan beköltöztek, miáltal Felsó'-Meczenzéf mostani lakosságának közel egy negyede tót ajkúvá lett (Borovszky-Sziklay 1896, 329). Ez a folyamat 1945 után még csak fokozódott, olyannyira, hogy napjainkban a helyiek megítélése szerint Mecenzéfen a lakosságnak kb. 50%-a mánta, a másik 50% szlovák, elvétve persze van néhány egyéb nemzetiségű is. Stósz napjainkra zömében szlovák nyelvűvé vált. A statisztika szerint 64 német él a városban, és saját megítélésük szerint is alig 70 német család van már csak, ezek is többnyire vegyesek, ahol az egyik fél szlovák. A fent említett német városok mellett egy magyar-német település is szerepel a helységnévtárban. Az újfalusi németség feltehetőleg beolvadt az 1720-as évek után betelepült magyarságba. Emléküket egy-két családnév őrzi a római katolikus anyakönyvekben, néhány dűlőnév a határban, valamint a környéken ismert újfalusi svábok kifejezés. Itt érdemel említést, hogy Fényes Elek Pádért is magyar-német faluként jelzi (Fényes 1851, III: 214), ami arra enged következtetni, hogy a 18-19. század fordulóján a református magyar telepesek mellé német telepesek is érkeztek, akik aztán valószínűleg elmagyarosodtak, mert a 19. század végén már csak magyar lakosokról tudunk. Mint a fentiekből kitűnik, a 18. század végén a térség négy településén éltek szlovákok is a magyar többségű lakosság mellett. Ezzel szemben napjainkban egyetlen olyan települést sem találunk, ahol ne élnének szlovákok. A falvak túlnyomó többségébe vegyes házasság révén kerültek, de számuk elenyészően csekély. A magyar falvak közül Jánokra, Somodira és Makrancra mondhatjuk, hogy megindult a lakosság szlovákosodása, bár a helybéliek megítélése szerint 112
