Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 8. A választási megbízottak kijelölése, a jelölőlisták elkészítése s szükséges nyilatkozatok beszerzése, az 1000 aláírás biztosítása s általában az egész választási akció irányítása és ellenőrzése céljából kerületenkint egy-egy választási bizottság alakítandó a pártközi bizottság legelső ülésén, s ezen bizottságok megfelelő instrukciókkal már eleve ellátandók. 9. Amennyiben a választás eredménye a megállapított arányszámtól eltérő lenne, a második skrutínium céljaira való külön jelölésnél az eltérés korrigálandó. Ha ennek dacára eltérés mutatkoznék, avagy ilyen eltérés időközi megüresedés által állana elő, akkor a rövidséget szenvedett párt vezetőségének kívánságára a másik párt az általa szám fölött bírt helyet a másik pártnak átengedni tartozik. A közigazgatási választásoknál népeinknek vitális érdekeire való tekintettel közös lista és közös választási küzdelem határoztatik el elvileg. VI. Miután a közös bizottság, annak vezérlőbizottsága s amennyiben működése az előbbiekre kiterjed, a központi iroda is a pártközi bizottságnak egyidejű megalakítása által politikai jelentőségét jórészben elveszítette, de mert viszont ezen szervek megszüntetése se célszerűnek, se kívánatosnak nem mutatkozik, elvben elhatározzák jelen megegyezést létrehozó pártok, hogy a közös bizottságot, vezérlő bizottságot, s amennyiben feladata az előbbiekre kiterjed, a központi irodát is Dr. Lelley Jenő nemzetgyűlési képviselő úr memorandumában lefektetett irányelvek szerint s a netán felvetendő egyéb megfelelőnek mutatkozó elvek s gondolatokkal kibővítve a szlovenszkói és ruszinszkói őslakosság erkölcsi erejét reprezentáló testületekre és szervekké fejlesztik ki, s az ez irányú előmunkálatok együttes elvégzésével dr. Petrogalli Oszkár és Dr. Lelley Jenő urakat bízzák meg. A tervezet felett a pártközi bizottság fog dönteni, a kifejlesztés végrehajtása a közös bizottság és szerveinek feladata lesz. VII. A jelen megállapodásban részt vevő pártok egy bizottság megalakítását határozták el a következőleg: 1. A bizottság neve: „Pártközi vezérlő bizottság.” 2. A bizottságot a pártok létesítik, minélfogva a pártoknak jutó tagsági helyekre a pártok illetékes szervei delegálnak rendes tagokat és párttagokat. 3. A bizottság áll: Gyors intézkedést igénylő és kisebb jelentőségű kérdésekben szűkebb bizottság dönt, amely áll: 94