Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
bandázás, másoknak megfélemlítése. Nekünk ezeréves, szent örökségünk a mi tisztaságunk, a mi szent, tiszta hitünk, ennek ápolását, megvédését vállaltuk, és ezt a világ minden kincséért sem akartuk elfecsérelni. Nem akartunk úgy járni, mint a tékozló fiú. Megmutattuk a falunak, hogy merre menjen, és a falu józan, komoly dolgos népének lelkében gyökeret vertek a mi egyszerű tanaink és megértették szavunkat, amely az utolsó órában szállt el csak hozzájuk. Megértették, hogy önmagunkra vagyunk utalva és mástól segítséget nem várhatunk, de nem is kell másnak a segítsége, mert a mi két kezünk a legerősebb [...] Barázda, 1920. április 23. 1 p. Szerző megjelölése nélkül. Az érsekújvári választókerületben elért szavazatszám elegendő volt, hogy a kisgazdapárt a második scrutiniumban egy mandátumhoz jusson, amelyet a listavezető komáromi Füssy Kálmán kapott meg. 8 Komárom, 1920. május 27. A Barázda tudósítása a kisgazdapárt komáromi első, alakuló kongresszusáról, amelyre május 24-én került sor. AZ ORSZÁGOS MAGYAR KISGAZDA FÖLDMÍVES ÉS KISIPAROS-PÁRT NAGYGYŰLÉSE Pünkösd hétfőjén d. e. Vá 11 órakor tartotta az Országos Magyar Kisgazda és Földmívespártalakuló nagygyűléséta komáromi református Kollégium nagytermében, amely minden várakozást felülmúlt. Tíz órakor már hangos volt a főposta-udvar a különböző csoportoktól, ahol az egész itt élő magyarság kisgazdái, földmívelői és a kisiparosság küldöttségei beszélték meg a teendőket. Fekete ünnepi ruhában volt mindenki, öröm volt a daliás, ezüstcsattos, sarkantyús, tollas magyarokat látni, öröm volt tapasztalni, hogy a hívó szó nem volt hiábavaló kiáltás a pusztába, hogy mindenki megértette, miről van szó. A gyűlést Mohácsy János dr. ügyvezető elnök nyitotta meg. Dr. Holota János (Érsekújvár) röviden ismertette a párt eddigi működését és felolvasta az alapszabály-tervezetet. Vita során a régi elnevezés helyett a párt új neve: Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos-párt lesz. Az alapszabályokat a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta. Majd Lukovich Ferencz központi párttitkár emelkedik szólásra - 1919. február 20-án, mikor megalakult a párt,46 mi gazdaságilag akartuk magunkat megszervezni. Sajnos akkor még az idők szavát csak kevesen értették meg. Magunkra voltunk hagyatva, nem voltak szónokaink, szervezőink és óriási munkával mégis sikerült 102 községet 47000 taggal megszerezni. Ezek közül 17000 tag befizetett 9000 koronát. A titkári jelentés után hangoztatja a szervezkedés fontosságát, rámutat arra az erkölcsi alapra, amelyen a párt áll, felkéri a megjelenteket, hogy terjesszék az eszmét. Mikor utolsó mondatában a pünkösdi szentlélek áldását kéri a hallgatóságra, a nagygyűlés hangos éljenzéssel jutalmazza a szónokot. 46 Az 1919-es évszám hibás, a kisgazdapárt megalakulása 1920 februárjára tehető. 36