Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)

Névmagyarázatok

N ÉVMAGYARÁZATOK Aixinger László (1883-1944) jogász, publicista, politikus. Pozsonyban született, majd jogot végzett. 1920-tól a pozsonyi Híradó szerkesztője. Az Országos Keresztényszocialista Pártban politizált. 1930-tól a párt országos főtitkára, majd 1932-től országos párt­igazgatója. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt országos pártigazgatója. Alapy (Alapi) Gyula (1872-1936) történész, levéltáros, lapszerkesztő, politikus. Komáromban született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. A századfordu­lótól Komáromban volt tisztviselő, levéltáros. Az államfordulat után az OKP tagja lett. 1928-ban és 1935-ben tartománygyűlési képviselővé választották. A komáromi Jókai Egyesület elnöke és a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesül et főtitkára volt. Számos történelmi és néprajzi tanulmányt publikált. Andrik Pál a rimaszombati gazdanagygyűlés szlovák szónoka 1920. augusztus 1-én. Antal Gyula református lelkész, lévai városbíró az MNP és az EMP pártvezetőségi tagja a harmincas években. Ágoston Miklós a Komárom megyei gazdasági egyesület volt titkára, gazdasági szakértő a húszas évek elején. Baig Árpád garamkövesdi földbirtokos, az Egyesült Magyar Párt Végrehajtó Bizottságának tagja 1936-ban. Bajcsy Ferenc komáromi gazda, a kisgazdapárt alapító tagja 1920 februárjában. Bakách-Bessenyey György (1892-1959) magyar diplomata. A római követségen szolgált (1920-23). 1923-tól a külügyminisztérium politikai osztályán dolgozott, 1934-től az osztály vezetője. 1938-tól újra külföldön szolgál, 1944-ben a német megszálláskor lemondott és nyugaton maradt. Az USA-ban halt meg. Bakó Gábor a beregszászi Beregi Hírlap főszerkesztője és a kisgazdapárt beregszászi szer­vezetének elnöke a húszas évek elején. Balázsy Péter az EMP alelnöke 1936-ban. Bándy Endre evang. lelkész, Léva. A kisgazdapárt, majd a Magyar Nemzeti Párt támogatója. A két világháború között tagja a megyei bizottságnak és a városi képviselő-testület­nek. Baranyay József (1876-1952) író, szerkesztő. Kamocsán született, Keszthelyen érettségi­zett, Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. Komáromban telepedett le, 1907-től a Komáromi Lapokat szerkesztette, majd 1920-tól a Barázdát, a kisgazdapárt lapját. Több történeti és kulturális ismeretterjesztő tanulmányt írt. Bartaki Lajos a Tornaijai járás főszolgabírája a húszas években. Bartal Aurél (1856-1931) földbirtokos, jogász, politikus. Pozsonyban született, itt végezte a jogakadémiát. Az államfordulat előtt Pozsony vármegye főispánja volt. A kezdetek­től részt vett a magyar pártok szervezésében Csehszlovákiában, bár nem volt tagja egyetlen pártnak sem. A régi államfordulat előtti politikai elithez tartozott. Bartal Ferenc a Pozsony vármegyei kinevezett törvényhatósági bizottság tagja, a Magyar Népszövetség Elnöki tanácsának tagja Pozsony megyéből. 187

Next

/
Thumbnails
Contents