Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
nehéz szívvel a pártunknál alkalmazott hivatali erők restrikciójához kellett folyamodnunk. Nehezen határoztuk el magunkat erre a lépésre, de nincs más kiút és másként nem tudunk segíteni. Továbbá át kell szervezni a pártunkat és programját ki kell szélesíteni, mivel más közeli pártoknak ugyanaz van a programjában, mint a mi pártunknak. Ezért indokolt a félelem, hogy pártunk gyengülni fog, és az utóbbi időben látjuk, hogy félelmünk nem maradt félelem, hanem valósággá lett. Csatlakoznunk kell a többiekhez és dolgozni a »szlovák autonómiáért« és ezt támogatnunk kell. Keresnünk kell a lehetőséget, hogy csatlakozhassunk a szlovák autonomistákhoz és velük együttműködjünk, mert csupán így biztosíthatjuk a jót a magyar nemzet számára." Dr. Törköly József képviselő: „Pártunk titkárainak mindig foglalkozniuk kell a magyar nép különböző kérvényeivel, és nem tudnak foglalkozni a párt politikai ideológiájával. Ezért javaslom, hogy minden titkárság mellé válasszanak három megbízható és tanult tagot, akik mással nem foglalkoznak, mint a párt politikai ideológiájával.” Ezt a javaslatot egyhangúlag elfogadták. Egyhangúlag fogadták el azt a javaslatot is, hogy „Szlovenszkó autonómiája" bekerüljön a párt programjába (magyarul szó szerint „Az autonómiát a párt céljai közé tesszük.”).109 Elfogadásra került Szentiványi József beszéde és Andor beszéde is, miközben Dr. Törköly kinyilvánította teljes egyetértését Andor nézetével és csatlakozott a beszédéhez. Dr. Szilassy Béla általánosságban beszélt a gazdasági válságról és egyebek között kérte, hogy a párt parlamenti tényezői oda hassanak, hogy csökkentsék az adókat és hajtsanak végre általános adóreformot. Ehhez hozzászólt Dr Giller János is Losoncról. Dr. Giller János szó szerint ezt mondta: „Mi már nem kérhetünk, nekünk ezt ki kell vívnunk és sürgősen kérnünk kell, hogy csökkentsék az adókat és módosítsák a vasúti tarifákat. Amíg ez az állam össze nem omlik (magyarul szó szerint »amíg ez az állam össze nem omlik«),110 addig nekünk mindig követelnünk kell és nem kérni, mivel úgysem kapunk semmit (szó szerint magyarul: »Addig nekünk mindég követelnünk kell és nem kérni, mert úgysem kapunk semmit.«).”111 Dr. Törköly képviselő javaslatára Dr. Giller beszédét elfogadták. Ifj. Koczor Gyula Komáromból felolvasta beszédét, amely csupán az ipari válságot érintette Szlovenszkón, valamint a kisiparosok és a munkások rossz helyzetét. Fodor Jenő tulajdonképpen a következőket mondta: „A magyar nemzeti pártnak gazdasági és polgári egyesületeket, gazdaköröket és polgári köröket kell alapítania, amelyek nem politikai kérdésekkel foglalkoznak, hanem egyedül a társadalmi kérdésekkel foglalkoznak és így megalakításuk útjában nem állnak akadályok. Ezekbe az egyesületekbe és körökbe beléphet minden magyar tekintet nélkül arra, melyik politikai párthoz tartozik. Ezeknek a köröknek (egyesületeknek) a segítségével a magyar nemzeti párt megvédheti magát, ha az agrárpolitikával fog is foglalkozni. Ha megvalósítja ezt a párt, jobb jövőre számíthat. Egyúttal kérem, hogy cikkeim, amelyeket a Prágai Magyar Hírlapban jelentettek meg, és amelyeket átvesz a Barázda is, érthetően jelenjenek meg. 109 Az idézőjelben lévő mondat magyarul szerepel a szövegben. 110 L. az előző jegyzetet. 111 L. az előző jegyzetet. 155