Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)

Dokumentumok

ez az esemény bizonyos zavarba hozta, keresztény-socialistáink úgy is ellene voltak a vámtör­vénynek s le óhajtjuk szögezni, hogy ebben a kritikus pillanatban Szent-lvány József hozta javaslatba az összehívott clubértekezleten, hogy tartsunk ki eredeti álláspontunk mellett, a démarche dacára szavazzuk meg a vámtörvényt. Indoklása röviden ez volt: „Érdekünkben áll, hogy a magyar kormánytól való függetlenségünket documentáljuk. Ha nem tartozunk a vámtöbbséghez, akkor is meg lesz a törvény, de minekünk nem áll módunkban akadályozni a démarche következtében bizonyosan előkerülő retorziós intéz­kedéseket és végül véglegesen elvágjuk az útját annak, hogy politikai súlyunkat megnövel­jük, hogy a német szövetséget megerősítsük és bármit is kicsikarhassunk. Állásfoglalásunk döntő, vagy feladjuk a reálpolitika további útjait és igaz, hogy teljesen szabad kézzel megmaradunk a demonstrációnál, vagy ténylegesen és lényegesen beleavat­kozunk a csehszlovákiai politikai életbe." Az indoklásban foglaltak hatása alatt egyöntetűen foglaltunk állást Szent-lvány javasla­ta mellett. így történt, hogy a Magyar Nemzeti Párt a vámtöbbségben helyet foglalt, és így történt, hogy a magyar kormány démarche-a folytán Magyarország ellen javaslatba hozott összes retorziós módosításokat megbuktattuk, tehát ebben az internacionalis conflictus­­ban a cseh kormány kezéből egy csomó fegyvert kiütöttünk. így történt, hogy a tisztviselő törvény kapcsán több módosításunkat keresztül vittük, az állampolgársági törvényt, igaz, hogy nem teljesen intencióink szerint, mégis tető alá hoztuk és a bizottsági tárgyalások alatt Benest két ízben leszavaztuk - annyira, hogy a nemzeti democrata és nemzeti socialista párt tagjai otthagyták a tárgyalás termét, kijelentvén, hogy ezek után részt nem vesznek a tárgyalásokon, végül, hogy megfelelő további munkánkban a földreform, az elbocsájtott tisztviselők, a nem véglegesített tanárok az iskolaügyekben bizonyos eredményekkel számolhatunk és így volt lehetséges, hogy kevés számunknak bizonyos tekintélyt és jelentőséget biztosítottunk. A munka, amelynek osztályosai voltunk a meleg napok folyamán, kifejlődött az osztály­harc felidézésének egyik eszközévé, a Masaryk és Benes ellen való felvonulássá és ezt támogatni még hozzá megfelelő recompensatióért - azt hisszük, egészen helyes elgondo­lás, melyre kár több szót vesztegetni. Megemlítjük még, hogy a vámtörvény maga a legnyilvánvalóbb destructio. Megnehezíti a kereskedelmi szerződések kötését, az úgyis minimális exportot leszállítja, az élelmiszere­ket megdrágítja, sztrájkokat és a communizmus éledését, a cseh socialisták balratolódását eredményezi, kihívja az osztályharcot és ennek reactioját a fascizmust és a két pólus össze­ütközéséhez közelebb visz. Ugyanígy van a congrua is más vonatkozásban. Véleményünk szerint minden eddig elért és ezután elérendő eredmények kizárólag két taktikai természetű kérdésen múltak. Az egyik a német-magyar szövetség létezése, A másik, hogy a magyar démarche dacára a vámtöbbségben maradtunk. Nélkülünk éppen úgy meg lett volna a vámtörvény többsége. Ha nem létesítjük és nem tartjuk fenn a német szövetséget, sohasem lett volna módunk a mi 24-tagú és az ezt feltétlen követő 13 német kereszténysocialista összesen tehát 37 képviselő erejével, diktátumokkal lépni fel s hogy ezt teljesen ki nem használtuk, kizárólag azért történt, hogy a sokkal nagyobb számú németeket, akik egy pillanatra sem rendültek meg, tapintatosan kezeljük és bizonyos határozott egyenességgel ugyan, de szerényen lép­jünk fel velük szemben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az általunk létesített német­119

Next

/
Thumbnails
Contents