Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)

Dokumentumok

27 Budapest, 1925. szeptember 1. Papp Antalnak, a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központja helyettes vezetőjének feljegyzése a kisgazdapárt átalakításával kapcsolatban Szent-lvány Józsefnek küldött utasításról. AD REFERENDUM77 Az előző lapokon foglalt feljegyzések78 után az illetékes helyen79 lefolytatott tárgyalások alapján Sz.l.J.-nak egyelőre a következők hozandók tudomására. 1/ A kisgazda párt átalakítása és illetőleg az új zászlóbontás a legnagyobb óvatossággal és a keresztényszocialista párt vezetőségével leendő előzetes közlés után történjék meg. Az új párt elnevezéséből az „egységes” szó lehetőleg mellőztessék, nehogy ez a keresztény­szocialisták részéről félt félreértésekre adhasson alkalmat. Az új névből mindössze az tűn­jék ki, ami a cél, hogy ti. a párt eddigi keretei bővültek s így abban nemcsak az agráristák foglalnak jövőre helyet. 2/ A segélyezések arányosítása és a pénzügyi bizottság életre hívása - célszerűségi szem­pontokból - a választások után volna életre hívandó. Addig megtaláljuk a módot arra, hogy a számadási adatok beszerzése mellett a részletes tervezetek elkészítessenek. Tarjánnal kö[zö]ltetett80 925 IX/lén [olvashatatlan aláírás]81 MNL OL, K 437, 8. csomó, 10. tétel. 91 f. Gépelt tisztázat. Pa pp Antal rövid feljegyzéséből világosan kitűnik, hogy Szent-lvány József nagy rátörő terve a két párt egyesüléséről nem valósul meg. A keresztényszocialista párt kettészakadása és Szüllő Géza elnökké választása után, a magyar kormánykörök egyértelműen kiálltak a párt önállósága mellett. A kisgazdapárt átalakulásánál, zászlóbontásánál is figyelembe kellett venni a keresztényszocialisták érdekeit. Az új Magyar Nemzeti Párt finanszírozása pedig besimult az eddigi keretek közé, alig kapott nagyobb anyagi támogatást Magyarországról, mint a korábbi években a kisgazdapárt. 77 Jelentéstétel végett. 78 A előző 2 lapon az 1926 főcím alatt több kéztől származó szlovenszkói és ruszinszkói költségvetési tételek sorakoznak. Nehezen lehet megfejteni a különböző tételek rendeltetését, azonban jól kivehető a februárra Nemzeti Párt részére 40.000, valószínűleg csehszlovák korona, összeg. Ez mindössze 10.000 koronával nagyobb, mint a kisgazdapárt korábbi évekbeli havi Illetménye az előző dokumentum szerint. 79 Ez a kifejezés a miniszterelnökséget, illetve magát a miniszterelnököt jelentette. 80 Kézzel beírva, a következő dátum ugyanattól a kéztől. Tarján Ödönről van szó, aki a kisgazdapárt és Magyar Jogpárt egyesülésében és az új Magyar Nemzeti Párt vezetésében is jelentős szerepet játszott. 81 Papp Antal aláírása. 101

Next

/
Thumbnails
Contents