Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Nagy megnyugvással kommentálta, hogy a magyar hatóságok engedélyezik a szlovák párt kongresszusát február 12-én Érsekújvárott. Bejelentette nekem, hogy egynéhány szlovák képviselőt szeretne leküldeni ez alkalomból Érsekújvárra. Egy kis pauza után egyszerre csak a következőket jelentette ki: Nagyon szeretne ő, Tiso is arra a napra lemenni Érsekújvárra, ha ezt neki a magyar kormány lehetővé tenné, és erről idejekorán értesítenék. Nagyon természetes, fűzte tovább, hogy ha már ott van, akkor egy-két szóval üdvözölné is a kongresszust. Célja ellenben valóságban az, hogy ő alkalmasnak találná ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy összejöhessen a miniszterelnökkel, a belügyminiszterrel és kultuszminiszterrel. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy ha ő a kongresszusra utazik le, ami végeredményben nem hivatalos utazás, de ha azon találkozhatna Imrédy, Keresztes-Fischer és Teleki miniszter urakkal, sok minden olyat tudnának letárgyalni, ami mindkét országnak hasznára volna. Különösen szeretne találkozni Teleki és Keresztes- Fischer miniszter urakkal, hogy azok informálják őt arról, hogy milyen intézkedéseket tettek a szlovákok érdekében, amiről neki ma még semmilyen formában hivatalosan tudomása nincs. Imrédy miniszterelnök úrral a messzebbmenő politikai kérdésekről szeretne eszmecserét folytatni, mert meggyőződése az, hogy nagyon rövid időn belül egy ilyen kibeszélés után teljesen egymásra találhatnánk. Engem Tiso mindentől függetlenül arra kért, hogy feltétlenül vegyek részt a kongresszuson, amit neki a magam részéről meg is ígértem. Tiso miniszterelnök ezen elgondolásához szabadjon szerény véleményemet az alábbiakban ismertetni: Bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy a német-szlovák barátság szálai kezdenek meglazulni. Ennek oka főleg abban rejlik, hogy a szlovákok nem hajlandók olyan radikálisan végrehajtani a zsidótörvényt, mint ahogy azt a németek követelik tőlük. Ennek folytán Németország, illetve annak egyes hivatalos körei különösen Bécs, de Berlin is kezd rájuk neheztelni. Azonkívül látják a németek azt, hogy egy nagyon szoros barátság nekik sok pénzükbe kerülhetne. A reálisan gondolkodó németek ellenben úgy látszik nem hajlandók túl sokat belekölteni Szlovákiába, mert nem találják meg a kellő számításukat. Az én taktikai elgondolásom tehát most a következő. A szlovákok felé bizonyos barátságot mutatni itt benn és Magyarországon is, aminek eredményeként ők mindig jobban fognak felénk húzni különösen a falvakban, ahol határozott magyar-barát hangulat van még ma is mindennek ellenére, ami november 3. után történt. Suba alatt szeretném őket rávenni, hogy a zsidótörvényjavaslattal késsenek, és ha már kijönnek vele, legyen az egy teljesen gyönge. Ezzel talán el lehet érni, hogy Berlin teljesen elfordul tőlük, aminek gyümölcsét akkor fogjuk majd betakaríthatni, ha Berlin a cseh-szlovák kérdést „véglegesen" el akarja intézni. Ezek után tiszteletteljes kérésem az volna, hogy a miniszterelnök úr egyezzen bele abba, hogy Tiso lejöhessen Érsekújvárra, erről őt értesítsék ki hivatalosan, hogy jöhet és ugyanakkor pedig az előbb említett másik két miniszter úr (belügy, kultusz) szintén ott lehetne, hogy Tisoval a szükséges kérdéseket megtárgyalják. Én február 6-án jelentkezni fogok Imrédy miniszterelnök úrnál és akkor részletesebben fogok tudni referálni annál is inkább, mivel addigra már bejártam volt Sárost is, meg Zemplént. Tehát 6-ig nem kell Tisot meghívni, mert ha aznap megbeszéljük az egész kérdést, akkor még mindig elég idő van őt meghívni a kongresszusra, mely 12-én lesz Érsekújvárott. Hangsúlyozom még egyszer, hogy jónak találnám, ha ez az összejövetel megtörténne. Ugyanakkora megtudnám csinálni azt, hogy a Tanár37 ott legyen, és így vele is lehetne beszélni. 37 Feltehetően Szüllő Géza egyik fedőnevéről van szó. 46
