Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Feladatomnak azonban csak akkor fogok tudni teljes mértékben megfelelni, ha minden magyar testvérem szíwel-lélekkel mögöttem áll és támogat mind erkölcsi, mind anyagi téren és a magyar egységnek és összetartásnak - mely egyedüli erőnk és támaszunk - minden téren élő tanújelét adja. Mindnyájunknak tudatára kell ébrednie annak, hogy a párt ezentúl teljes működésében, egész életében s annak berendezésében kizárólag a maga erejére lesz utalva. Ezért: 1. A pillanatnyi nehézségek áthidalására egy egyszeri rendkívüli segély az ún. „önsegély" folyósítása végett fordulunk tagjainkhoz, azzal a kéréssel, hogy kisebb-nagyobb adománnyal járuljanak hozzá, hogy a magyarság olyan pénzalapot teremtsen magának, mely lehetővé teszi problémáink megoldását. Ez az akció országos viszonylatban indult meg s a befolyt összeget a központ kezeli, valamint név szerint számon tart minden adományt. 2. A magunk lábára való állással azonban az is jár, hogy ne csak a kezdeti nehézségeken jussunk túl, hanem egy állandó jövedelemről is gondoskodjunk, azért őszintén és bizalommal kérjük, hogy minden párttag az eddigi, szinte jelképesen kicsi, havi tagdíját önkéntesen emelje fel jó szívvel és áldozatosan olyan összegre, aminőt csak elbír anyagi helyzete. Ez a második akció kizárólag a kerület rendelkezésére fog állni. Az anyagiak biztosítása mellett a legnagyobb takarékosságot akarjuk bevezetni, másrészt a pénzek kezelését és hovafordítását egy erre a célra kijelölt bizottság fogja ellenőrizni. A kerületi titkárságokhoz mindezekben részletes utasítások mentek és bővebb felvilágosítás céljából mind ők, mind mi is készségesen állunk a párttagjaink rendelkezésére. A mai időkben hosszú magyarázat nem szükséges, hiszen ma nem annyira szavak, hanem tettek kellenek és kétszeresen ad, aki gyorsan ad. Tudom és érzem, ha talán soha nehezebb időben nem kopogtatott be valaki Hozzátok, mint én ma, mégis teljes hittel irányul Felétek bizalmam. Áldozatkészségben a szlovákiai magyarság mindig elöl járt s talán minél nehezebbek az idők, annál nagyobb lesz az összetartás. Az összetartás és az áldozatkészség pedig át fog segíteni minden vészeken. Bízva a magyar szívben és a Mindenható segítségében, köszöntjük párttagjainkat igaz szeretettel. Pozsony, 1945. február 21. (Stelczer Lajos) központi pártigazgató. (Esterházy János) pártelnök. Magyar nyelvű gépirat, másolat Strojopis v maďarčine, kópia Typescript in Hungarian, copy BArch, f. R 70-SL0WAKEI/212,147. 279