Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
les esetekben tudunk egyeseknek elhelyezkedést és keresetet biztosítani arra az esetre, ha magyarságuk nyílt bevallása miatt állásukat veszítenék. Különösen az államvasútnál alkalmazott magyaroknak nehéz a helyzetük, ezeket áthelyezéssel, elbocsátással fenyegetik, sőt büntetik is, ha magukat magyaroknak vallják és belépnek a Magyar Pártba. Körutamon nemegyszer megható módon nyilatkozott meg a magyar érzés és a pártunkhoz való ragaszkodás. Szomolnokon például minden tilalom ellenére több száz hívünk várt a párthelyiség előtt, úgyhogy valamely incidensnek elejét veendő nagyon rövidre szabtam ott-tartózkodásomat. A Gölnicbányai kerület községeiben egyébként szavalatokkal is üdvözöltek. A tört magyarsággal előadott költemények többet mondottak minden ékes szónoklatnál. Besztercebányán több százan vártak a pályaudvaron. Az ilyen megnyilvánulásokat eleve megtiltottam, mert nem akartam embereinket hatósági vegzatúráknak kitenni. Egyes helyeken azonban a magyar lelkesedés ereje legyőzte az egyébként mindenütt és mindenképpen elsőrangú fegyelmet. Amerre jártam, egyöntetűen panaszkodtak a magyar híveink a vízumzárlat miatt. Bele tudunk törődni abba, hogy a szlovákok zaklatnak, mert ezek ellenségeink - mondják -, de végtelenül fájdalmasan érint, hogy Magyarország részéről is mostoha bánásmódban részesülünk, holott erre semmi okot nem adtunk. De nem elég, hogy nem kapunk vízumot, ha halljuk, hogy arra érdemtelen tótok és németek, sőt zsidók is megszerzik a magyar vízumot. Ezzel kapcsolatban azután kombinálások folynak a zsidók budapesti összeköttetéseiről, a pénz hatalmáról stb. és olyan kijelentések hangzanak el, hogy ily körülmények között nincs sok értelme a Magyar Párthoz való ragaszkodásnak, amikor Magyarország jobb elbánásban részesíti a Hlinka-párt vagy német párttagjait. Igaz, hogy az ilyen kijelentéseket az elkeseredés szüli, mégsem haladhatunk el mellettük szó nélkül. Szlovák részről ezúttal csak Eperjesen és Mecenzéfen történt kísérlet körutam megzavarására. Eperjesen hihetőleg egy detektív nevemben Nagymihályra telefonozott, hogy másnap én nem megyek oda, mint azt terveztem, mert fontos országos ügyben Pozsonyba kell sietnem. Mecenzéfen pedig megtiltotta a járási főnök, hogy ott bármikor velem értekezletet vagy gyűlést tartsanak. Mecenzéfet telerakták csendőrökkel, amit azonban feleslegessé tett, hogy a tilalmat senki sem akarta megszegni. Felsőbb helyen keresek orvoslást ez ellen a törvényellenes intézkedés ellen. A két év előtti gölnicbányai esethez hasonló támadásban, amikor lehurrogtak és kővel megdobáltak, ezúttal nem volt részem. Ha a szlovák nép többsége lelke mélyén nem ellenséges is a magyar iránt, ennek kimutatására nem mer, és nem tud vállalkozni. Nevében olyanok szerepelnek és járnak el, akik a nehezen összekalapálható szlovák nemzeti öntudatot magyarellenes uszítással akarják életre kelteni és fenntartani. Dicső nemzeti múltnak, régi nagy tradícióknak hirdetésével ezt nem tehetik, marad tehát a magyargyűlölet. Burkoltan ezt be is ismerik egyes közírók. Az intelligens szlovák fiatalság egy részének lelkét sikerült megmételyezniük. A magyarellenesség azonban nem általános. A szlovák közvélemény egyébként semmiképpen sem olyan egységes, mint azt a cenzúra által irányított sajtó feltüntetni szeretné, sőt nagyon széttagolt. Benešnek még mindig szép számban vannak hívei. Az oroszok iránt a rokonszenv, a németek iránt az ellenszenv nő, főleg a gazdasági helyzet egyre erősbödő romlása miatt. A létszükségleti cikkekben szaporodnak a kiesések, a főleg burgonyára szoruló vidékeken alig van már burgonya, a vetőmagon tilos módon túladtak, úgyhogy az sincs, a lánckereskedelem terjed, kenyér helyett egyes helyeken marhának szánt olajpogácsát esznek (a gölnici völgyben). Elemi csapás sújtotta Dobsina vidékét, amelynek erdeiben múlt év őszén egy szélvihar kilométereken át tarolta le a hegyeket. 197
