Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

les esetekben tudunk egyeseknek elhelyezkedést és keresetet biztosítani arra az esetre, ha magyarságuk nyílt bevallása miatt állásukat veszítenék. Különösen az államvasútnál alkal­mazott magyaroknak nehéz a helyzetük, ezeket áthelyezéssel, elbocsátással fenyegetik, sőt büntetik is, ha magukat magyaroknak vallják és belépnek a Magyar Pártba. Körutamon nemegyszer megható módon nyilatkozott meg a magyar érzés és a pár­tunkhoz való ragaszkodás. Szomolnokon például minden tilalom ellenére több száz hívünk várt a párthelyiség előtt, úgyhogy valamely incidensnek elejét veendő nagyon rövidre szab­tam ott-tartózkodásomat. A Gölnicbányai kerület községeiben egyébként szavalatokkal is üdvözöltek. A tört magyarsággal előadott költemények többet mondottak minden ékes szó­noklatnál. Besztercebányán több százan vártak a pályaudvaron. Az ilyen megnyilvánuláso­kat eleve megtiltottam, mert nem akartam embereinket hatósági vegzatúráknak kitenni. Egyes helyeken azonban a magyar lelkesedés ereje legyőzte az egyébként mindenütt és mindenképpen elsőrangú fegyelmet. Amerre jártam, egyöntetűen panaszkodtak a magyar híveink a vízumzárlat miatt. Bele tudunk törődni abba, hogy a szlovákok zaklatnak, mert ezek ellenségeink - mondják -, de végtelenül fájdalmasan érint, hogy Magyarország részéről is mostoha bánásmódban része­sülünk, holott erre semmi okot nem adtunk. De nem elég, hogy nem kapunk vízumot, ha halljuk, hogy arra érdemtelen tótok és németek, sőt zsidók is megszerzik a magyar vízumot. Ezzel kapcsolatban azután kombinálások folynak a zsidók budapesti összeköttetéseiről, a pénz hatalmáról stb. és olyan kijelentések hangzanak el, hogy ily körülmények között nincs sok értelme a Magyar Párthoz való ragaszkodásnak, amikor Magyarország jobb elbánás­ban részesíti a Hlinka-párt vagy német párttagjait. Igaz, hogy az ilyen kijelentéseket az elke­seredés szüli, mégsem haladhatunk el mellettük szó nélkül. Szlovák részről ezúttal csak Eperjesen és Mecenzéfen történt kísérlet körutam megza­varására. Eperjesen hihetőleg egy detektív nevemben Nagymihályra telefonozott, hogy másnap én nem megyek oda, mint azt terveztem, mert fontos országos ügyben Pozsonyba kell sietnem. Mecenzéfen pedig megtiltotta a járási főnök, hogy ott bármikor velem érte­kezletet vagy gyűlést tartsanak. Mecenzéfet telerakták csendőrökkel, amit azonban feles­legessé tett, hogy a tilalmat senki sem akarta megszegni. Felsőbb helyen keresek orvoslást ez ellen a törvényellenes intézkedés ellen. A két év előtti gölnicbányai esethez hasonló támadásban, amikor lehurrogtak és kővel megdobáltak, ezúttal nem volt részem. Ha a szlovák nép többsége lelke mélyén nem ellenséges is a magyar iránt, ennek kimuta­tására nem mer, és nem tud vállalkozni. Nevében olyanok szerepelnek és járnak el, akik a nehezen összekalapálható szlovák nemzeti öntudatot magyarellenes uszítással akarják élet­re kelteni és fenntartani. Dicső nemzeti múltnak, régi nagy tradícióknak hirdetésével ezt nem tehetik, marad tehát a magyargyűlölet. Burkoltan ezt be is ismerik egyes közírók. Az intelligens szlovák fiatalság egy részének lelkét sikerült megmételyezniük. A magyarellenesség azonban nem általános. A szlovák közvélemény egyébként semmiképpen sem olyan egységes, mint azt a cenzúra által irányított sajtó feltüntetni szeretné, sőt nagyon széttagolt. Benešnek még mindig szép számban vannak hívei. Az oroszok iránt a rokonszenv, a németek iránt az ellen­szenv nő, főleg a gazdasági helyzet egyre erősbödő romlása miatt. A létszükségleti cikkekben szaporodnak a kiesések, a főleg burgonyára szoruló vidéke­ken alig van már burgonya, a vetőmagon tilos módon túladtak, úgyhogy az sincs, a láncke­reskedelem terjed, kenyér helyett egyes helyeken marhának szánt olajpogácsát esznek (a gölnici völgyben). Elemi csapás sújtotta Dobsina vidékét, amelynek erdeiben múlt év őszén egy szélvihar kilométereken át tarolta le a hegyeket. 197

Next

/
Thumbnails
Contents