Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
lenne a törvények előkészítésének munkájában részt venni. Ez a lehetőség nem adatott meg nekem, mivel egyik törvény-előkészítő bizottságban sem kapott a magyarság helyet rajtam keresztül és így egyedüli lehetőségem az, hogy a parlament plénuma előtt bíráljam vagy terjesszem elő kifogásaimat. Nagyon jól tudom, hogy az elmondott kifogásokat figyelembe nem fogják az urak venni, még ha tárgyilagosságuknál fogva országos viszonylatban hasznosak volnának is, és hogy pár percre rá, hogy elhagyom a szónoki emelvényt, a parlament többsége a javaslatot úgy fogja megszavazni, ahogy azt az előadó úr előterjesztette, és az általam kifogásolt és nehezményezett pontok is törvényerőre fognak emelkedni. (Hlas: Nem biztos!) Lehet, hogy azon képviselő urak közül, akik ezt a törvényt megszavazzák, sokan azt hiszik, hogy azzal, hogy kifogásaimat és módosító indítványaimat nem honorálják, jó munkát végeztek. Felfogásom szerint tévedésben vannak. A pártregisztrálásról szóló törvényjavaslatot lehetne nyugodtan a Szlovákországban élő nemzetiségek pártjainak feloszlatásáról szóló törvényjavaslatnak is nevezni. Különösen magyar viszonylatban állíthatom ezt teljes objektivitással, mert hivatalos helyről nemegyszer elhangzott egy-egy olyan kijelentés, amely szerint a szlovákiai magyarokat a reciprocitás alapján nem illetik meg a meglévő politikai jogaik és azokat csak olyan mértékben élvezhetik, amilyeneket élveznek a magyarországi szlovákok. (Hlasy: Tője samozrejmé!) Hogy is állunk tulajdonképpen a szlovákiai magyarság politikai jogaival? Szlovákiában a magyarságnak megvan a pártja, amelyet én képviselek a szlovák parlamentben. Ez tagadhatatlan. De kérdem, hogy pártom kifejhet-e politikai tevékenykedést itt úgy, mint ahogy azt valamely politikai párt kifejthet egy országban, ahol politikai szabadság, uralkodik. 1938 ősze óta egyetlenegy népgyűlést tartanom nem volt szabad és a legszűkebb pártvezetői értekezleteket is csak a legnagyobb nehézséggel tudjuk megtartani. (Hlas: No, no!) Nem lehet azt sem tagadni, hogy végeredményben a szlovákiai magyarság 1938 decemberében a képviselő-választáson nem élhetett választójogával kedve szerint, mert köztudomású, hogy csak egy kormánypárti lista volt, mely szlovák listára fölvettek engem biztos helyre és egy másikat pedig egy hátulsó helyre. Engem az a tény, hogy kormánylistán kerültem be a szlovák parlamentbe, egy pillanatig sem hozott kellemetlen helyzetbe, mert belevágott abba a politikai elgondolásomba, hogy a bécsi döntés után itt maradt magyarok helyzete más, mint volt a magyarok helyzete a Csehszlovák Köztársaságban. Ennek természetes következménye az kellett legyen, hogy a prágai parlamentben kifejtett politikai ténykedésünktől eltérően, mely tagadhatatlanul romboló volt, most az építő munkát kell politikai programunknak vallanunk, és ezt a legteljesebb őszinteséggel akarjuk valóvá váltani. Ne méltóztassanak elfelejteni azt - és ezt nagyon komoly figyelmeztetésként mondom -, hogy más volt a helyzet a Csehszlovák Köztársaság alatt és más azóta, hogy Szlovákország önállóságát elnyerte. (Poslanec Drobný: To si myslím! Poslanec Šalát: Ten nás stále poučuje!) Szükségesnek tartom előrebocsátani, hogy miért térek ki erre talán részletesebben. Amióta Magyarországon megalakult Kalčok Mihály volt Hlinka-párti szenátor vezetése alatt a Szlovák Keresztény Néppárt, azóta úton-útfélen olvashatjuk és hallhatjuk a leghivatalosabb szlovák tényezők részéről azt a kifogást, hogy a megalakult Szlovák Keresztény Néppártot nem lehet szlovák pártnak minősíteni, mert azok, akik ezt a pártot megalapították, nem tűzik ki politikai pártprogramjuk zászlajára azokat a jelszavakat, amelyeket a Szlovákiában megtartott népgyűléseken használni szoktak. Mint már mondottam, más volt a helyzet Csehszlovákia és Magyarország között, és más a helyzet Szlovákia és Magyarország között. Míg természetes dolog, hogy a régi csehszlovák parlamentben az a 134
