Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Változatlanul követeljük magyar óvodák, magyar tanonc- és ipariskolák, illetve osztályok, női háztartási iskoláknak, földműves-tanfolyamoknak létesítését és a magyar vándortanítás intézményesítését. Biztosíthatom a tanügyi kormányt, hogy lesz elég magyar tanuló bármely magyar iskolában és tudunk megfelelő tanerőket is a kormány rendelkezésére bocsátani. A pozsonyi tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalom részére magyar tanszéket követelünk, amelyet magyar tanárral töltsenek be. A diákjóléti intézmények támogatásában és az állami ösztöndíjakban a magyar diákok éppúgy részesedjenek, mint a más nemzetcsoporthoz tartozók. Itt említem meg, hogy ez a követelésünk általában vonatkozik minden népjóléti és karitatív intézményre, akcióra és kérdésre. Nem nélkülözheti egy nemzet sem az iskolán kívül való népművelést. Mi, magyarok ettől a nemzeti munkától elestünk, mert az annak végzésére hivatott SzMKE működését a kormány - mint azt már előzőleg is említettem - betiltotta. Hasonló a magyar színjátszás helyzete. Megkíséreltük, hogy itt egy magyarországi együttest szerepeltessünk, de még csak választ sem kaptunk az engedélyért benyújtott kérvényünkre. Hangsúlyozom, hogy a különböző törvényekben részünkre biztosított intézményekhez - magyar könyvtár, közművelődési testületek - változatlanul ragaszkodunk és jogainkból semmit fel nem adunk. Helyet kérünk a műemlékvédő bizottságban is, mint egyáltalában mindenütt, ahol magyar szellemi alkotásokról, magyar történelmi értékekről, vagy bármely vonatkozású magyar érdekekről van szó. Szlovákia rendkívül gazdag olyan műemlékekben, amelyeket vagy magyar lélek kezdeményezett vagy alkotott, vagy magyarok áldozatkészsége juttatott megvalósulásra. A magyar irodalomnak, tudománynak, művészetnek sok örök értékű alkotása gyökerezik az itteni talajban. Az a tendencia, amely minket, magyarokat itt akár nem létezőknek, akár alacsonyabb rendűeknek akarna feltüntetni, csak a félműveltek vagy elvakultak és félrevezettek körében találhat követőkre. Ha az ilyen elemeknek időnként és esetleg most is nagy a konjunktúrájuk, ez minket sem meg nem aláz, sem meg nem riaszt, mert a történteket nem lehet meg nem történtekké tenni, a folytonosság logikája ellen lehet vétkezni, de azt nem lehet felborítani, és az örök igazságokat emberi erő és fortély sohasem fogja hatálytalanítani. Gazdasági téren - azt hiszem, nem árulok el ezzel titkot - nehézséggel küzd ma minden állam, minden vállalat és minden egyes ember. Szlovákia sem lehet ez alól kivétel, és annál kevésbé lehet az, mert most kialakításban lévő állami életéhez a háború okozta kedvezőtlen körülmények között kell hozzáillesztenie gazdasági életét. Nálunk már lényegében irányított gazdálkodás folyik minden téren, az állami omnipotencia nyomát és hatását mindenütt tapasztalhatjuk. Mi, magyarok fokozottan érezzük ennek rendkívül hátrányos súlyát és semmiképpen sem tudjuk megérteni, hogy miért kell a szlovák uralom alatt teljesen háttérbe szorulnia és pusztulásra ítélve lennie a magyar tőkének, vállalkozási kedvnek, kereskedelemnek, nagy- és kisiparnak. A cseh uralom alatt kíméletlen irtóháború folyt a gazdasági életben és minden ellen, ami magyar. A cseh imperializmusnak volt ez okszerű következménye. Ennek megszűntével joggal reméljük, hogy most majd reánk kedvezőbb viszonyok következnek, mert hiszen Szlovákia nem követ és nem követhet semmilyen téren imperialista politikát. Annál inkább vártuk ezt, mert a ma uralmon lévőknek emlékezetében lehet az ipar fejlesztéséről szóló magyarországi 1907. évi lll-as törvénycikk, melynek alapján a magyar kormány 117
