Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
közeljövőben várhatók és általános megnyugvást keltett volna, ha legalább az irányelvekről tájékozódhattunk volna. A kormánynyilatkozat szerint nagyszámú új törvény készül tehát, amely majd megadja az új állam struktúráját. A kormányelnök úr nagy jogi és történelmi felkészültségében bízom, hogy egyik új törvény sem fog jelenteni ugrást a sötétbe, és fenntartja majd az egészséges folytonosságot a jogrendszerben, a gazdasági életben és egyáltalában az állami élet minden ágában, mert anélkül veszedelmes zökkenések támadhatnának. A kormánynyilatkozat külpolitikai részéhez csak egyet kívánok hozzáfűzni. Első sorban a közvetlen szomszédokkal való baráti jó viszony létérdeke Szlovákiának és ennek biztosítása nem képzelhető el a Magyarországgal való együttműködés nélkül. Csáky István, Magyarország külügyminisztere a napokban mondott expozéjában megállapította, hogy „a megkötött gazdaságpolitikai egyezmény kiindulópontja lehet a két szomszéd közötti viszony komoly megjavulásának”. Nekem minden törekvésem arra irányul, hogy a „lehet” szó a „lesz”-é váljék. Ugyancsak Csáky külügyminiszter tette azt a kijelentést, hogy „nélkülünk vagy ellenünk a Duna völgyében semmi sem történhet", majd rámutatott arra, hogy Magyarország mennyire szívén viseli a más országokban lévő magyarok sorsát. Ez a magyar álláspont semmiképpen sem veszélyeztet semmilyen szlovákiai érdeket, és csak hálásak lehetünk a magyar külügyminiszter úrnak, hogy nyíltan és világosan körvonalazta azt a magyar álláspontot, amivel megkönnyítette a közeledéshez vezető utakon való továbbhaladást. Ezek után részletesebben kívánok foglalkozni nekünk, magyaroknak Szlovákiában kialakult helyzetével és viszonyaival. 1939 júliusában az alkotmánytörvény tárgyalásakor felszólaltam és felsorakoztattam mindazokat az aggodalmaimat, amelyek bennem támadtak részben az alkotmánytörvénybe bele nem foglalt, tehát abból kihagyott, részben abba nézetem szerint helytelenül belefoglalt rendelkezések miatt. Az első, vagyis a mellőzött rendelkezések között említettem főleg az egyéni szabadság és egyenlőség, az egyenlő elbírálás, sajtószabadság nem kellő körülbástyázását, valamint a népcsoportok jogainak szabatos meg nem határozását és biztosítását. A második csoportban pedig többek között a reciprocitás elvének leszögezését, ami egy alkotmánytörvényben teljesen szokatlanul hat. Tuka miniszterelnök úr, akiben joggal látjuk a törvény egyik megalkotóját, hangsúlyozta, hogy a törvény kidolgozásakor kerültek minden doktriner elvontságot, ami csak azt jelentheti, hogy nagy szerepük volt a gyakorlati szempontoknak, ebből pedig az következik, hogy tulajdonképpen a gyakorlatnak, az életnek kell megfelelő tartalmat adnia a paragrafusok holt betűinek. Az alkotmánytörvény életbe lépése óta a gyakorlat azonban - sajnos - nem ad megnyugtató képet. Július 21-én kifejtett aggodalmaim - amint azt utólag látjuk - nem voltak alaptalanok. Ha ezt megemlítem és bírálatot mondok, csakis az a szándék vezérel, hogy amit a gyakorlat eddig elhibázott, azt mielőbb jóvátegyék az arra illetékes tényezők, mert ez elsőrangú állami érdek. A magyarokat mindenkor alkotmányos érzék, jog és törvénytisztelet jellemzi. A szlovák államnak nyolc hónapos léte alatt nem tértünk el sohasem ettől a magatartásunktól. A szlovák kormányzattal szemben nem helyezkedtünk egy pillanatig sem ellenzéki álláspontra, hanem azonnal jelentkeztünk a konstruktív államépítő munkára. Erre való készségünk változatlanul állott fenn, és áll fenn továbbra is. Ha ez mégsem talál elismerésre a mértékadó körökben, úgy joggal kell hinnem, hogy az egyes tényezők politikai rövidlátásából ered. Ez 112
