Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Előfordult az egyik pozsonyi internátusbán, hogy a diákok nagy többsége a választás napján haza akart menni és csak erélyes fellépéssel tudták visszatartani őket, hogy ne széledjenek széjjel és vegyenek részt a választásban. A rádió közvetítette a választás előtti napon több párt- és állami vezető beszédét a választásokkal kapcsolatban, amelyre mindenütt közös rádióhallgatást szerveztek meg. A magyar nyelvű adást is előkészítették, de a besztercebányai adó, amely Szlovákia magyar vidéke felé sugározza az adást (a pozsonyi csak 30 km-es körzetben sugároz), nem közvetítette a beszédeket, illetve azok fordítását, hanem abban az időben zenét közvetített. Az adás elmaradását a prágai központi szervek azonnal reklamálták és ekkor jöttek rá, hogy szabotázs történt a besztercebányai rádió leadóközpontjában, amiért azonnal vizsgálatot indítottak több személy ellen. Általában megállapítható, hogy Szlovákia magyarlakta vidékein aránylag nagyon szép eredményeket értek el, ami annak is tudható be, hogy az üzemekben, községekben valóban a legjobb magyar dolgozók lettek jelölve. Sajnos előfordultak olyan esetek, hogy többen visszaléptek a magyar jelöltek közül, így pl. a Nyitrai kerület egyik alelnökévé egy magyar nemzetiségi elvtársat jelölt a párt, aki annak dacára, hogy párttag, visszautasította e tisztséget. A helyet fenntartották, hogy másik magyar nemzetiségi jelöltet állítsanak oda. Az egész választási kampány alatt magyarlakta vidékekre voltak kiküldve mindazok a funkcionáriusok, akik tudnak magyarul és ott magyarul beszéltek a gyűléseken és közvetlenül a magyar lakossággal is, ami jó hatást váltott ki. A választások után a párt és a kormány fokozott figyelmet fordít a Népfront további megerősítésére, mert a szlovák vezető elvtársak közlése szerint az utóbbi időben ez úgy szervezetileg, mint aktivitását illetően szétesőben volt és csak a választási kampány során javult a helyzet e téren. A Nemzeti Arcvonal további megerősítésével akarják elérni, hogy ez olyan politikai és erkölcsi szerve legyen a legszélesebb nemzeti összefogásnak, amely a párt helyes irányításával biztosítani tudja a további nagy feladatok elvégzését, ezen belül jelentősen hozzájárul a munkás-paraszt szövetség megerősítéséhez is. A CSKP Központi Bizottsága közvetlenül a választások után határozatot hozott a személyes agitáció további fejlesztéséről. Ennek érdekében ott, ahol lehetséges fenntartják az agitációs központokat, amelyeket az üzemi vagy területi pártszervezetek fognak irányítani. Ezzel lényegében először biztosítják a népnevelő munka állandó, rendszeressé tételét, amely így a gazdasági feladatokra és általában a közügyek felé irányítja a lakosság figyelmét. Füredi s. k. főkonzul MOL, PF-TÜK, 26. d., 58/2/titk.l954.l., géppel írt másolat 472