Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
fél évre rendelkezésükre bocsájtott pénzösszeget és a cseh elvtársak Prágában segítették őket az anyag megszerzésében. Az együttes tagjainak lelkes magatartására jellemző, hogy ha kell, lemondanak egy havi fizetésükről, csak hogy a ruhákhoz szükséges anyagot beszerezhessék. Ugyanakkor, amikor a többi népi együttesnek - így az újonnan alakult ukrán népi együttesnek is - saját autóbuszuk van, a magyar népi együttes eddig semmilyen járművet nem kapott. A vezetők kénytelenek vonaton utazgatni népdal és népi táncok gyűjtése során. A legfeltűnőbb Klokoč kultúrmegbízott rosszindulatú magatartása, aki egyszer már nyíltan kijelentette, hogy neki semmi köze a magyar népi együtteshez, holott a többi együttes hozzá tartozik. Klokoč a bemutatón sem jelent meg. Végeredményben megállapítható, hogy a párt és kormány helyes politikája biztosítani kívánja az itt élő magyarság kulturális fejlődésének lehetőségeit, de a szlovákiai illetékes szervek, így legfőképpen a CSEMADOK Központ ahelyett, hogy a legmesszebbmenő segítséget nyújtaná a fiatal népi együttesnek, igyekszik lejáratni azt. A program előkészítésénél nem tisztázták a vitás kérdéseket és ahelyett, hogy az előadás után közösen megállapították volna az ő általuk vélt hibákat és azok kiküszöbölésének módját, tüntetőén megtagadtak minden közösséget az együttessel és ezzel érdemtelenül sértették meg e lelkes, minden áldozatra kész kollektíva önérzetét. Kugler elvtárs olyan kijelentéseket is tett, mely szerint lehetséges, hogy két-három hónap múlva az együttesnek fel kell oszlani, mert eddig nincs biztosítva fenntartásuk költsége. Ettől, véleményem szerint nem kell tartani, de számolni kell azzal, hogy sok nehézséget kell leküzdeniük. Az Új Szó április 28-i számában megjelent Egri Viktor cikke a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozásáról.751 Egri kiértékelése minden tekintetben helytálló. E cikk azonban még élesebben rávilágít a CSEMADOK vezetőinek fentebb közölt helytelen magatartására. Feltehető, hogy végül is a helyesebb álláspont kerekedett felül és ennek alapján írta meg Egri Viktor az Új Szóban kiváló bírálatát. Füredi s. k. főkonzul MÓL, PF-TŰK, 5. d., 6/l/szig.titk.l954.l., géppel írt másolat 751 Egri Viktor írásának címe: A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes nagysikerű bemutatkozása. 467