Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Popély Árpád: A prágai és a magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság (1948 - 1956)
szágból hazatért” magyarok ügyének kielégítő rendezését. A jegyzék szerint az eljárás, miszerint a hazatérők jelentős részét nem engedik vissza otthonába, „nem járul hozzá a két egymás mellett élő nép zavartalan barátságához”.134 A hozzá forduló panaszosok ügyében rendszeresen interveniált a szlovák hatóságoknál 1949 tavaszán Vándor József pozsonyi konzul is. Megpróbált közbenjárni az érdekükben Viliam Širokýnál, az SZLKP elnökénél és Štefan Bašťovanský főtitkárnál tett látogatásai során is, akik figyelmét több alkalommal felhívta a deportáltak elhelyezése során tapasztalt visszásságokra. Bašťovanský előtt szóvá tette többek között a dél-szlovákiai pártfunkcionáriusok 1949. március 22-i érsekújvári értekezletén elmondott beszédének azt a kitételét, amely a hazatérő magyarok elhelyezésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „senkinek nem áll jogában hozzányúlni másnak a vagyonához, még akkor sem, hogyha saját volt tulajdonáról van szó, amit jogerősen elkoboztak”. A konzul érvelése szerint a deportálásból hazatértek esetében nemigen lehetett szó „jogerős elkobzásról”, mivel a 88. sz. elnöki dekrétum, amelyre hivatkozva az akciót végrehajtották, nem ad lehetőséget a munkaszolgálatra behívottak vagyonának elkobzására, már csak azért sem, mivel ideiglenes közmunkát feltételez, ráadásul elvileg nem csak a magyarokra vonatkozik.135 Az elhelyezést nem nyert s vagyonukat vissza nem kapott deportáltak tömegesen fordultak a főkonzulátushoz hazaszállításuk lezárultát követően is. A konzul azonban ekkor - a korábbi gyakorlattól eltérően - közvetlenül már nem járt el az ügyükben, hanem igyekezett a szlovák pártvezetés melletti Magyar Bizottsághoz irányítani őket. Mindennek az lett a következménye, hogy az érintettek a főkonzulátust egyre ritkábban keresték fel, s egyenesen a Magyar Bizottsághoz, illetve annak titkárához, Fábry Istvánhoz fordultak panaszaikkal.136 Miután a deportáltak hazaszállítása lezárult, a magyar Külügyminisztérium a követséget és a főkonzulátust egyaránt felkérte, hogy részletes jelentésben számoljanak be a szállítások lebonyolításáról és a kérdés állásáról. Ezt követően mindkét képviseleti szerv kísérletet tett a hazatért és a Csehországban maradt magyarok számának számszerűsítésére is. A követség a prágai Népjóléti Minisztériumtól kapott információkra hivatkozva 4500 családban, ill. 19 ezer személyben adta meg a hazatértek, s 150-200 családban, ill. 1500 személyben a cseh országrészekben maradók számát.137 A főkonzulátus által közölt adatok szerint 1948 végéig 4555 család, majd 1949. április végéig intézményesen további 5136 család tért vissza Szlovákiába. A Csehországban maradt családok száma 171, a Magyarországra távozóké pedig 86. Másnak juttatott ingó vagyonukat a hazatértek - szórványos esetek kivételével - nem kapták vissza, 2285 család nem kapta vissza eredeti ingatlan vagyonát, 800-900 család pedig lakóházát sem.138 A követség és a főkonzulátus adatai meglehetősen nagy precizitást mutatnak, s ha nem is teljes egészében, de többékevésbé fedik a hazatértek számáról és elhelyezéséről készült hivatalos csehszlovák adatokat, amelyek szerint 1949 első négy hónapjában 4602 család (19 184 személy) települt 134 MOL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d„ 01243/pol-1949. 135 MOL, PF-TÜK, 18. d., 97/pol.-1949. Látogatás Viliam Široký KSS elnök és miniszterelnök-helyettesnél; MÓL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 52. d., 3100/1949. Látogatás Bašťovanský KSS-főtitkárnál. 136 MÓL, PF-TÜK, 18. d., 200/biz.-1949/2; 246/biz.-1949/2. A csehországi munkaszolgálatból visszatértek elhelyezése. 137 MÓL, PF-TÜK, 17. d„ 130/biz.-1949. Deportáltak. 138 MÓL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 133/1949. Deportáltak. 44
