Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
elmegyek-e a megnyitásra, mert ők is el fognak menni. Ezek között volt Ďuriš, Sýkora, Gosiorovský elvtárs. A kormányátszervezéssel kapcsolatban azonban Ďuriš és Sýkora elvtárs Prágába utazott, Gosiorovský elvtárs pedig egyéb közbejött elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni. A Párt részéről Benada elvtárs jelent meg és beszélt az ünnepségen. A Megbízottak Testületé nevében Sýkora elvtárs helyett Peter Marušiak elvtárs tartott beszédet. Kubáé elvtárs magyar és szlovák nyelven mondott beszédet. A szlovák elvtársak beszédei nagy hatást gyakoroltak a jelenlévőkre, amelyek között nagyszámban voltak különböző szlovák funkcionáriusok, s legjobb ipari és mezőgazdasági dolgozók. A CSEMADOK részéről Lőrincz elvtárs beszélt magyarul és Fellegi elvtárs, a színház igazgatója magyarul és szlovákul tartotta megnyitó beszédét. A színház megnyitásán jelen volt Gíreth közlekedésügyi megbízott, Térén elvtárs, a pozsonyi Nemzeti Színház igazgatója, a nyitrai színház igazgatója, valamint több színházi és egyéb kulturális személyiség. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a Magyar Területi Színház megnyitásának, ami abból is kitűnt, hogy nagy apparátussal vonult ki az Állami Film és a Rádió és úgyszólván az egész előadásról felvételeket készítettek. Az előadásra várták Urbán Ernőt is, aki sok segítséget tudott volna nekik nyújtani a darabbal kapcsolatban, tekintve, hogy Urbán Ernő darabjával, a „Tűzkeresztség”-gel nyitották meg a színházat. Általában az előadás nagy sikert aratott, látszott, hogy lelkiismeretesen felkészültek a bemutatóra, azonban vannak még hiányosságaik, amelyeket ki fognak tudni küszöbölni. Az előadás után nagy vacsora volt, amelyen azonban a késői időre való tekintettel nem vett részt Kubáé, Benada, Marušiak és Gíreth elvtárs. Kár, hogy nyilvános vitát nem rendeztek az előadás után a darabbal kapcsolatban. A Magyar Területi Színház megnyitásával kapcsolatban a Pravda II. 2-i és az Új Szó II. 3-i száma írt.736 Füredi főkonzul MÓL, KÜM-admin., Csehszlovákia, 36. d., 02634/1953, gépelt, a szerző által aláírt tisztázat 736 A Pravda Otvorili maďarské oblastné divadlo v Komárne (Megnyitották Komáromban a Magyar Területi Színházat), az Új Szó Ünnepélyes keretek közt megnyílt Komáromban a Magyar Területi Színház címmel számolt be a megnyitóról. 438