Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Popély Árpád: A prágai és a magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság (1948 - 1956)
Járásbíróság a halálos ítélet tíz évi börtönbüntetésre változtatását javasolta, miután azonban ezt a fellebbviteli bíróság elutasította, az ügy ismét Gottwald köztársasági elnök elé került, aki 1950 áprilisában a halálos ítéletet „kegyelemből” életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.117 A köztársasági elnök és a politikai vezetés döntését minden bizonnyal a lassan megnyugodó kedélyek ismételt felkorbácsolásától való félelem motiválta, s mindenképpen szerették volna elkerülni, hogy a magyar kisebbség a kivégzett Esterházyban a magyarellenes csehszlovák politika mártírját lássa. A deportált magyarok hazatérése Csehországból és a Dél-akció A magyar diplomácia a deportálások kezdete óta megkülönböztetett figyelemmel kísérte a Csehországba hurcolt magyarok sorsát. Nem változott ez a kommunisták magyarországi és csehszlovákiai hatalomra jutását követően sem, s a magyar politikai vezetés 1948 folyamán állami és pártvonalon egyaránt több alkalommal sürgette a csehszlovák félnél a deportáltak szabad költözési jogának, vagyis hazatérésének lehetővé tételét. Ennek fényében az is természetes, hogy a prágai és pozsonyi diplomáciai jelentések egészen 1949. évi hazatérésükig figyelemmel követték a deportáltak helyzetét, hazatérésüket követően pedig elhelyezési nehézségeiket és a Dél-akció nevet kapott újabb kitelepítés tervét is. A csehszlovák hatóságok a magyar családok csehországi széttelepítése során azok végleges letelepítésével számoltak, s 1948 első hónapjaiban sem merült fel részükről a deportáltak hazatérésének engedélyezése, ezért a legkülönbözőbb módon kísérelték meg Csehországban tartásukat. A kormány már említett 1948. márciusi határozatait, valamint a 76/1948 sz. kormányrendelet és a 77/1948 sz. belügyminiszteri hirdetmény kiadását követően nagy propagandát fejtettek ki a deportáltak között annak érdekében, hogy végleges letelepedésre bírják őket. A csehországi járási munkahivatalok május folyamán tömegesen idézték be a magyarokat, s igyekeztek őket ígéretek és fenyegetés kíséretében Cseh- és Morvaország területén tartani. A deportáltak - a korábbiakhoz hasonlóan - ekkor is nagy számban, sokszor akár 100-150 fős csoportokban keresték fel a prágai magyar követséget és kérték közbenjárását hazatérésük elősegítése érdekében. Beszámolóik szerint egyes helyeken pénzbeli támogatást is kilátásba helyeztek a számukra arra az esetre, ha vállalják, hogy nem térnek vissza Szlovákiába, másutt viszont azzal fenyegették meg őket, hogy ha nem írják alá az állampolgársági törvényt, akkor 30 kg-os csomaggal átdobják őket a magyar határon vagy egész életükben munkatáborokban lesznek kénytelenek ingyen dolgozni.118 Bolgár Elek prágai követ 1948 folyamán a deportált magyarok kérvényeinek százait terjesztette fel Budapestre, amelyek „a végső elkeseredés jeleit mutatják”, s „egyre élesebben, kétségbeesettebben és türelmetlenebbül” kérik a magyar kormány támogatását és válaszát. A követ 1948. június 18-i jelentése szerint az elkeseredett és a magyar kormányban csalódott deportáltak egy 50-60 fős csoportja még a prágai szovjet konzulátust is felkereste, ahol elpanaszolták, hogy a magyar követségre nem érdemes jönniük, mivel ott 117 Az újrafelvételi eljárásnak a külügyi iratok között már nincs nyoma. Esterházy életútjára lásd Molnár Imre: Esterházy János élete és mártírhalála. [Somorja], Méry Ratio, 2010. 118 MOL, PN-TÜK, 29. d., 92/pol.-1948. Helyzetjelentés a Cseh- és Morvaországba hurcolt magyarságról; MÓL, PF-TÜK, 2. d., 31/1950. A pozsonyi főkonzulátus összefoglaló jelentése az 1949. évről IL, 76. p. 40
