Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
„lecsukatja” a határozatok ki kézbesítőit, mivel azoknak csak pánikkeltő, zavaró célzatuk lehetett. A kivizsgálás során megállapítást nyert, hogy Žitňan tanácsos (Belügyi Megbízotti Hivatal osztályvezetője) kiadott egy olyan értelmű körrendeletét, hogy az Osídľovacľ úrad617 felszámolásával kapcsolatban likvidálni kell az összes elintézetlen ügyiratot, s ennek során végre kell hajtani a vagyonelkobzásokat minden esetben, amikor azt bírósági ítélet mondotta ki, kivéve a tömeges ítéletekben kimondott elkobzásokat, amelyek nem hajthatók végre. Žitňan tanácsos ezen körrendeleté kifogás tárgyává nem tehető - mondotta Bašťovanský -, ezzel magyarázható viszont az, hogy egyes esetekben a fenti körrendelet hibás értelmezéséből, annak intencióival ellenkezően, a bíróság által vagyonelkobzásra nem ítélteknek is kézbesítettek ki határozatokat. Fábry tévedésre és nem rosszhiszemű intézkedésre következtet, mivel - megállapításuk szerint - pld. a kassai körzetben618 ezen határozatok kiadója egy jó munkáskáder, akiről fel sem tételezhető a rosszindulatú eljárás. Természetszerűleg azonnal leállították a már kikézbesített vagyonelkobzási határozatok végrehajtását és továbbiak kikézbesítését - közölte Fábry. Véleményem szerint az általam közölt esetekben a kivizsgálás konkrétan nem történt meg, illetve csak felületesen, ugyanis a határozatoknak csak egy része vonatkozik a Kassai kerületre, nagyobb része azonban a Pozsonyi és Nyitrai kerületet érinti, viszont Fábry csak a Kassai kerület referensének megbízhatóságáról tett említést. Felhívtam Fábry figyelmét a többi kerületre is és kértem, hogy minden esetet konkréten vizsgáltassanak ki. - Megjegyzem, hogy megállapításom szerint szlovák kulákoknak ilyen elkobzó határozatokat nem kézbesítettek ki. Itt említem meg, hogy Fábry közölte, hogy most kapott utasítást arra, hogy a „Juh” akció során kimozdítottak visszahelyezése, valamint az akció során végrehajtott vagyonelkobzások restituálása iránt helyszíni kivizsgálással intézkedjék. Vándor József I. o. konzul MÓL, KŰM-TÜK, Csehszlovákia, 54. d., 022429/1950, gépelt, a szerző által aláírt tisztázat 617 Szlovák Telepítési Hivatal. 618 Feltételezhetően a Kassai kerületről van szó. 331