Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
10 Pozsony, 1948. szeptember 12. Wagner Ferenc I. osztályú konzul jelentése a magyar nyelvű református és evangélikus istentiszteletek betiltásáról Pozsonyban. Előadó: Wagner Ferenc I. o. konzul 195/pol-1948 Pozsony, 1948. szeptember 21. Tárgy: Magyar nyelvű istentiszteletek letiltása. Melléklet: 1 drb. Szabó Béla pozsonyi református esperes tárgyba vágó összefoglaló jelentését tisztelettel mellékelem. Okáli dr. belügyi povereník a magyar nyelvhasználatot tiltó csehszlovák rendelkezést azzal indokolta, hogy Pozsonyban a reszlovakizáció, a lakosságcsere végrehajtása óta csak jelentéktelen számú magyar él. Szabó Béla ref. esperes közlése szerint presbitériuma 12 tagjából tízen reszlovakizáltak. A fejleményeket még kezdetleges stádiumban jelentettem annak idején rövid úton Miniszter Úrnak és Bolgár követ úrnak. Wagner Ferenc I. o. konzul Összefoglaló jelentés a pozsonyi protestánsok magyar nyelvű istentiszteletének letiltásáról Amint már egyszer jelentettem, szeptember 4-re beidéztek bennünket, pozsonyi ev. és ref. magyar lelkészeket a rendőr-igazgatóságra, ahol kérdőre vontak, hogy hogyan merünk magyarul prédikálni, holott az Pozsonyban el van tiltva. Majd kategorikusan újból megtiltották azt a számunkra s felszólítottak, hogy írjunk alá egy nyilatkozatot, mely szerint további intézkedésig nem tartunk magyar nyelvű istentiszteletet és nem fogunk e betiltás ellen lázítani. Aláírtuk, mert azzal fenyegettek meg, hogy letartóztatnak és bezárják a templomot. Hálás köszönettel vettük dr. Wagner Ferenc konzul úr közbelépését, aki még ugyanazon napon telefonon felhívta dr. Okáli belügyi povereníket, aki néhány órával később közölte vele, hogy a 3 protestáns lelkész nyugodtan megtarthatja magyar nyelven az istentiszteleteket. Az egyik ev. lelkésztestvérünk e jó hír tudomásulvétele után tanácsot kért az esperestől, aki telefonon érdeklődött a rendőrségen az ügy mikénti elintézése felől, ahonnan azonban mindnyájunk nagy meglepetésére negatív választ kapott. A rendőrség utasítása szerint továbbra is fennáll a tilalom. Szombat délután lévén a kérdést már nem lehetett elintézni. Közbejött akadályok miatt csak szept. 15-én kerülhetett sor arra, hogy dr. Wagner Ferenc konzul úr személyesen is felkereshette a belügyi povereníkot, aki élőszóval újból kijelentette, hogy szerinte semmi akadálya sincs a magyar nyelvű istentiszteletek megtartásának. Arra a megjegyzésre, hogy az elmúlt vasárnapokon is detektívek leskelődtek a templom körül, azt mondotta a povereník, hogy ez ne izgasson bennünket, hiszen ő a rendőrség feje, ő majd intézkedik, ha valami baj történne. 119