Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
vid ideig dolgozott ott Csikmák Imre, Mede István, Kovács Lajos, Ozorai Katalin, Németh István.) Azt lehet mondani, hogy fennállása óta ugyanazzal az apparátussal dolgozik - akik már rég bebizonyították, hogy képtelenek több, nagyobb munkát kifejteni, mint amit eddig végeztek, s nincs meg az előfeltétele annak, hogy a továbbiakban jobb munkát tudnának kifejteni - tisztelet a kivételnek. Ha felvetjük a kérdést, hogy miért határolta el magát annyira a központi titkárság a fiatal, főiskolát végzett emberektől, akkor csak azt tudjuk mondani, hogy a pozícióféltés volt az oka, mert ugyanezek az emberek a közéletben kitűnően megállják a helyüket. (És közben azt hangoztatják az egyes Csemadok vezetők, hogy nincs megfelelő értelmiségi vezetőrétegünk. Hát persze hogy nincs - ő szerintük -, ha mindenképpen megakadályozzák azok fejlődését, vagy az apparátusba való beépülését.) A Csemadok központi titkársága azzal indokolta nagyon sokszor az értelmiségiektől való idegenkedést, hogy osztályellenségnek tartotta őket. De mondjuk ki nyíltan, ezzel semmi mást nem akart leleplezni, mint a személyi kultusz egyik válfaját. Két évtizede már, hogy szinte láthatatlan bűvkör övezi azokat az embereket, s ezt nem hagyták senkinek sem áttörni. Például a legutóbbi országos konferencián135 is a demokratikus elvekkel össze nem egyeztethető módon, helytelen választási rendszerrel a KB 80 tagját egyszerűen kézfelemeléssel szavazták meg, annak ellenére, hogy az országos elnök személye ellen komoly ellenvetések voltak. S ezek az emberek ma - pártfordulás időszak lévén - úgy állítják be magukat, mintha ők lettek volna azok, akiknek érdeme, hogy a mai demokratizálódási folyamat megindult. Lőrincz Gyula a legutóbbi KB elnökségi ülésen hangoztatta, hogy mindeddig egyedül kellett kiállnia a magyarság védelmében - bár véleményünk szerint ő volt az, aki elzárta az utat más, arra érdemes elvtársak előtt. Hisz mint nemzetgyűlési képviselő, a Nemzetgyűlés kulturális bizottságának tagja, a CSKP KB tagja, a CSKP KB ideológiai bizottságának tagja, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Csemadok országos elnöke, valamint számos szerkesztőbizottság tagja - ennyi funkcióban teljes emberként dolgozni szinte lehetetlenség. Éppen ezért az ő, de főleg az itt élő magyarság érdekében jó lenne, ha egynéhány helyet az említettek közül átengedne a fiatal, arra érdemes, rátermett embereknek. (Nem beszélve arról, hogy a szlovák körökben nem vették tőle jó néven már a XIII. pártkongresszuson tanúsított magatartását sem, sem pedig a nemrégiben lezajlott televízió[s] közvetítésben tanúsított elvtelen álláspontját.) Ugyanakkor joggal kérjük tőle számon, hogy húsz éve képtelen volt, mint a Csemadok országos elnöke oda hatni, hogy akár csak egy politikai dolgozónk magyar részről, vagy főiskolásunk ment volna ki Moszkvába, hogy magasabb pártfőiskolát végzett volna, ugyanakkor a csak harmincháromezer lélekszámút számláló ukránok legalább tizenöt ilyen politikai képzettségű emberrel rendelkeznek s nem probléma részükre az új helyzetnek megfelelően a hivatalokat, szervezeteket betölteni megfelelő politikai látókörrel rendelkező emberekkel. A demokratizálódási folyamatot csak úgy tudjuk teljesen megvalósítani, hogy mi magunk is szembenézünk hibáinkkal. Nem véletlen, hogy Gyönyör József azt írta: talán mi is hibásak vagyunk egy kicsit. S ezekkel nekünk illik kommunista módon szembenézni, s felszámolni azt. Ezek után javasoljuk a következőket: 1. Összehívni a Csemadok országos rendkívüli közgyűlését az év végéig. 135 A Csemadok 1966. december 10-11-i IX. országos közgyűléséről van szó. 86
