Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
rizálás296 kizárását fejtegetik. Elvi általánosságban úgy lehetne megfogalmazni ezeket a világszerte jelentkező problémákat: hogyan lehet egy kisebbség a többséggel teljesen egyenjogúvá egy bizonyos közös alakulatban, a jelen esetben a kisebb nemzet a nagyobbal egy közös államban. Szinte világszerte tapasztalt jelenség, hogy a kisebbség a többséggel szemben - egy közös alakulatban - rendszerint alárendelt viszonyba kerül, s ez nemcsak szlovák-cseh probléma, mert az alárendeltség, a kisebbség majorizálása számos más viszonyban még sokkal nagyobb méretű. Úgy vélem a Kultúrny životban, a Nové slovoban és másutt az utóbbi hónapokban igen sok olyan tanulmány és cikk jelent meg, amelyeknek elvi következtetései (pl. Pavol Števček írásaié) nemzetközi érvényességűek, a majorizálás kiküszöbölésének elméletéhez általában is hozzájárulnak. Mivel ezek az írások a szlovákoknak a csehekkel való viszonyára vonatkoznak, csak elvétve vagy csak zárójelben említik példaként a csehszlovákiai nemzetiségeket is. Pedig a probléma elvi igazságai ránk is vonatkoznak, sőt - ami a majoritás kizárásának intézményes biztosítását illeti - a magyar-szlovák viszony megoldásában nem kevesebb a feladat, mint a szlovák-cseh kérdéskomplexumban. A problémakör valamennyi ágazatával itt nem foglalkozhatunk, csupán azt a kérdést vizsgáljuk meg, kik és hányán képviselik a csehszlovákiai magyarságot társadalmi és politikai szervezetekben. Juraj Zvara A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában c. könyvében közöl ezzel kapcsolatban néhány statisztikai kimutatást. Ezekből megállapítható, hogy a helyi szervezetekben (pl. a nemzeti bizottságokban, ifjúsági szervezetekben) a magyarok képviseletének arányszáma megfelelő vagy csak néhány százalékkal van alatta a lakosság hivatalosan megállapított százalékarányának. A járási irányító szervekben már sokkal rosszabb a magyarok arányszáma, a kerületi és központi szervekben pedig alig található magyar nemzetiségű. (Pl. magyar nemzetiségű minisztert vagy megbízottat a köztársaság 50 éves fennállása óta nem láttunk.) Vannak parlamenti képviselőink is, de a legtöbbnek a nevét sem ismeri a magyar közönség. Pedig a CSKP akcióprogramja is leszögezi: „Szükséges, hogy a nemzetiségek létszámuk arányában legyenek képviselve politikai, gazdasági, kulturális és közéletünkben, a választott és végrehajtó szervekben. Biztosítanunk kell a nemzetiségek aktív részvételét a közéletben, az egyenjogúság és azon elv alapján, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan, önigazgatás útján dönteni az őket érintő ügyekben." De hogyan jöjjön létre ez az önállóság és önigazgatás? A Csemadok Központi Bizottságának 1968. június 19-i beadványában297 ezzel kapcsolatban több javaslat és kérés is van, ilyen pl.: „3. Javasoljuk a Magyar Nemzetiségi Tanács, esetleg Nemzetiségi Tanács megalakítását, amely összefogná a nemzetiségek képviseleti szerveit." E hó 15-én az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének vezetőivel való tanácskozáson tudtam meg, hogy Mezőlaborcon már a napokban megválasztják az Ukrán Nemzeti Tanácsot (60 képviselővel). A választó közgyűlésre minden helységben az ukrán lakosság nyilvános gyűlésen javasolt küldötteket (a HNB jóváhagyásával), elvben már jóváhagyták a Tanács alapszabályait stb. igaz, jogi szempontból néhány kérdés (pl. a Szlovák Nemzeti Tanácshoz való viszony) még vitatható, de a szlovákiai ukrán-ruszinok kezdeményezését így is felbecsülhetetlen jelentőségűnek és példamutatónak tartom több szempontból is: 296 leszavazás. 297 A Csemadok KB Elnökségének 1968. június 14-i javaslataira utal, amelyeket az államjogi kormánybizottság nemzetiségi albizottsága június 19-én vitatott meg. 196
