Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)

A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)

metlenséget, és hasznosnak tartom, ha állandóan szorgalmazzák, sürgetik a megoldást. A késedelmet azonban nem a jó szándék hiánya okozza, hanem inkább a felhalmozódott rendkívüli és sok probléma, így aztán, ha nem szorítják a dolgot, akkor a kérdés mellékvágányra kerül, nem rosszindulatból, hanem időhiány miatt. Azért mondom ezt, hogy néha meg kell sürgetni a problémák rendezését. Úgy gondolom azonban, hogy ez a türelmetlenség bár érthető, jelenleg mégsem indokolt. Ismét leszögezem, az alapvető törvényt - [a] nemzeti kisebbségek helyzetéről - a föderációs törvénnyel együtt október 28-án fogadják el. A bizottság dolgozik rajta Prágában, s meg kell állapodnom velük, mikor legyenek ott az önök, valamint a többi kisebbség képviselői is. Még ezen a héten, vagy a legközelebbi napokban, mihelyt szabaddá teszem magam, leülünk az önök képviselőivel, hogy megvitassuk a Szlovák Nemzeti Tanács konkrét törvényét, amit nem akarunk halogatni, hanem azt akarjuk, hogy megvitassuk, és konkrét megoldásokat keressünk. Szeretnék itt személyesen is jelen lenni, mert félek, ha ezt a kérdést ismét valami csoportra, vagy valaki másra bízzuk, akkor megint várni fognak az én véleményemre, ami csak elodázná az egész ügyet. Most azonban a kelleténél több a feladat, s ez bizony néha meghaladja az ember erejét. Biztosítani akarom tehát önöket, hogy ami a probléma megoldását illeti, itt nincs szó sem évekről, sem hónapokról. Távolról sem gondoljuk azt, hogy ebben az országban elegendő a szlovákok és a csehek közti problémákat megoldani, s azután minden rendben van. Tudatában vagyunk annak, hogy éppen olyan sürgős feladat főleg a magyar nemzeti kisebbség problémájának megoldása, hiszen ez a legnagyobb nemzeti csoport nálunk, amely Bratislavától egészen Kelet-Szlovákiáig mindenütt együtt él a szlovák lakossággal. E kérdés békés rendezése s e kérdésben elfogadott megegyezés nélkül nem lehet konszolidáltnak tekinteni sem Szlovákiát, sem a köztársaságot.

Szeretnénk, hogy a nemzeti kisebbségek, mindenekelőtt a magyar nemzeti kisebbség helyzetét úgy rendezzék, hogy a szó legszorosabb értelmében saját országának, saját hazájának, otthonának tekintse ezt az államot, s olyan megelégedett legyen benne, mint amilyen megelégedést kíván a cseh és a szlovák nemzetnek.

Igaz, a nemzeti kisebbségek esetében ez mindig bonyolult dolog. A történelem, a kultúra, vagy gyakran a személyi kapcsolatok terén mindig hatással van [rá] az az állam, ahol a nemzet túlnyomó többsége él. Ez logikus, s ezért érthető is. Meggyőződésem, hogy fokozatosan felújítjuk a bizalmat köztünk és a többi szocialista ország között. A Szovjetunióval, a Magyar Népköztársasággal újból megtaláljuk az együttműködés útjait, akárcsak azelőtt volt. És a két szocialista államnak a jó szomszédi együttműködése azután nem gátolhatja azt sem, hogy a mi nemzeti kisebbségünk a személyes vagy kulturális kapcsolataiban bizonyos kontaktust építsen ki. Ennek ellenére állítom, hogy olyan feltételeket akarunk teremteni itt nálunk, hogy a csehszlovákiai magyarok mindenekelőtt a Csehszlovák Köztársaságot tekintsék, hazájuknak, hogy életünk, politikánk, rendszerünk közös alkotóinak érezzék magukat; teljes mértékben vegyenek részt ennek kialakításában, s ne legyenek itt valamiféle félreállított albérlők, vagy valamilyen elhagyott árvák, és ne legyen az osztályrészük az, ami a múltban volt.

Tudom, sokkal könnyebb erről beszélni, mint az életben megvalósítani; és sokkal könnyebb ezt központi helyről kijelenteni, mint lent a járásokban, a falvakban - ahol az elmúlt hónapok során különböző problémák merültek fel - érvényesíteni. Mindennek ellenére vallom, szilárd határozott irányt fogunk követni, hogy ezen az egész hosszú területen, ahol a szlovák és a magyar lakosság együtt él, jó légkör alakuljon ki. Jó légkör az

192